UEFA: Beckenbauer nem pályázik az elnöki posztra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.07.27. 13:02
Címkék
Mégsem pályázik az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöki posztjára Franz Beckenbauer (képünkön balra), az idei németországi világbajnokság szervezőbizottságának vezetője.

A július 9-én zárult németországi vb szervezőbizottságának vezetője, aki játékosként és szakvezetőként is volt világbajnok, korábban többször jelezte, csak akkor száll versenybe, ha a jelenlegi elnök, Lennart Johansson nem kandidál újra. Márpedig az európai szövetséget 1990 óta irányító, 76 éves a svéd sportdiplomata július 11-én bejelentette, meg kívánja hosszabbítani mandátumát.

„Biztos, hogy nem leszek jelölt" - nyilatkozta Beckenbauer a Tagesspiegel című német lapnak.

Beckenbauer az újságnak azt mondta, továbbra is úgy véli, hogy Johansson a jó megoldás az európai futball problémáinak a megoldására

A jelenlegi vezető egyetlen "kihívója" Michel Platini, a franciák futball-legendája lesz. Az 51 éves klasszis jelenleg a végrehajtó bizottság tagjaként tevékenykedik, korábban társelnöke volt az 1998-as franciaországi világbajnokság szervezőbizottságának

Az UEFA tisztújító kongresszusát január 25-én és 26-án rendezik Düsseldorfban.
Legfrissebb hírek

Bemutatták a Paks legújabb mezeit

Labdarúgó NB I
8 perce

Váratlan fordulat: mégsem játszik Pakson a román gólkirály

Európa-liga
18 perce

Triatlon vb-sorozat: Hamburgban indul az új olimpiai ciklus a vegyes váltók számára

Egyéb egyéni
20 perce

Beindul az embersportfogadás

Népsport
34 perce

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
56 perce

Kékszalag: óriási szélben száguld a rekord felé a Fifty-Fifty

Egyéb egyéni
1 órája

Érzelmes üzenettel búcsúzott a Red Bull menesztett csapatfőnöke

F1
1 órája

Gálfi Dalma feladta a bastadi negyeddöntőt

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik