Labdarúgás: Két ausztrál csapat is a Bajnokok Ligájában

Vágólapra másolva!
2006.07.18. 12:12
Címkék
Két ausztrál labdarúgóklub is indul a 2007-es Ázsiai Bajnokok Ligájában. Szereplésük révén egy-egy vietnami és thaiföldi gárda kiesik a 28 csapatos mezőnyből, így ezen két országban egy-egy alakulata marad a porondon. A módosításra azért kerülhet sor, mert az Ausztrál Labdarúgó Szövetség az Óceániai-zónából januárban átkerült az ázsiai szövetséghez. A 2002-ben alapított Ázsiai BL-ben 28 csapat küzd négy hetes csoportban, az első helyezettek, valamint az aktuális címvédő játszik a negyeddöntőben.(MTI)(MTI)
Legfrissebb hírek

Zsankó Petra feladta a női Girót, a pöttöm Gigante nagy győzelmet aratott

Kerékpár
4 perce

Wimbledon: simán verte orosz ellenfelét Swiatek, ő a harmadik elődöntős

Tenisz
12 perce

A címvédő amerikaiak ellen hangolt a magyar női vízilabda-válogatott a vizes-vb helyszínén

Vízilabda
33 perce

Kosárlabda: nem jutott nyolc közé az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
1 órája

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Péni István aranyérmes férfi légpuskában a Masped-kupán

Egyéb egyéni
1 órája

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik