Koeman Lisszabonból Eindhovenbe költözik

Vágólapra másolva!
2006.05.09. 11:03
Címkék
Lemondott Ronald Koeman, a Benfica labdarúgócsapatának vezetőedzője. A holland szakember azért hagyta ott a lisszaboni együttest, hogy átvegye Guus Hiddink helyét a PSV Eindhoven kispadján.
Ronald Koeman
Ronald Koeman
Ronald Koeman
Ronald Koeman
Tizenegy hónap után megválik a Benficától Ronald Koeman, a portugál együttes szakvezetője, és hazatér Hollandiába, hogy a PSV Eindhoven vezetőedzője legyen. A Benficával ebben a szezonban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutott egykori kiváló futballista ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be.

„Egyszerűen fantasztikus – mondta Koeman. – Nagyon hízelgőnek tartom, hogy követhetem Guus Hiddinket a PSV-nél. Ez a klub számos csodálatos emlékkel ajándékozott meg. Edzői pályafutásomnak ez a következő nagy lépése igazi kihívás számomra.”

Sajtóértesülések szerint Koeman segítője Jan Wouters lesz a PSV-nél.

Ronald Koeman a Benficával harmadik lett a portugál bajnokságban, ami némi csalódást jelent a klub szurkolóinak, annál is inkább, mert csak a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat az együttes.

A holland tréner tavaly júniusban szerződött a Fény stadionjába, miután elődje, Giovanni Trapattoni – aki 11 év után bajnoki címet szerzett a gárdával – lemondott tisztségéről.

Koemannak nem lesz könnyű megfelelnie az elvárásoknak Eindhovenben, Hiddink ugyanis az utóbbi négy évben három bajnoki címet (2003, 2005, 2006) nyert a PSV-vel. Tavaly a kupát is megnyerte, és kis híján döntőbe jutott a Bajnokok Ligájában, csak idegenben szerzett góllal jutott tovább az AC Milan.

Ismeretes, Guus Hiddink – jelenleg a vb résztvevő ausztrál nemzeti együttes szakvezetője – már aláírta a szerződését az Orosz Labdarúgó-szövetséggel, és a világbajnokság után az orosz válogatott szövetségi kapitánya lesz.
Legfrissebb hírek

A spanyolok Barcelonába, a németek Münchenbe „adták el” Szoboszlaiék csapattársát

Angol labdarúgás
3 perce

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
21 perce

Távozik Veszprémből a bajnok futsalcsapat vezetőedzője

Egyéb csapat
28 perce

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
29 perce

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
57 perce

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
1 órája

Lionel Messit Szaúd-Arábiába csábítják – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Férfi kosár NB I: 45 év után lépett egyet hátrébb Gráczer György

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik