Románia: olasz bírót hívtak a bukaresti derbire

Vágólapra másolva!
2006.04.07. 12:53
Címkék

Románia is átvette Bulgáriától azt a szokást, hogy külföldi játékvezetőt hív a nagy téttel bíró találkozókra.

A hétvégén a Dinamo Bukarest-Steaua Bukarest rangadót rendezik a román bajnokság 21. fordulójában és a szövetség nem hazai, hanem olasz sípmestert kért fel a találkozó levezetésére.

A mérkőzés játékvezetője a rutinos Pasquale Rodomonti lesz. A 45 éves római bíró még 1992 februárjában, egy Ascoli-Atalanta találkozón debütált az élvonalban, majd 1998-tól lett a nemzetközi keret tagja.

Rodomontit honfitársai segítik majd a találkozón, a két asszisztens Marco Farina és Simone Ghiandai lesz.

A bajnokságban a Dinamo vezet, három ponttal megelőzve a második helyen álló Steauát.
Legfrissebb hírek

Wimbledon: simán verte orosz ellenfelét Swiatek, ő a harmadik elődöntős

Tenisz
7 perce

A címvédő amerikaiak ellen hangolt a magyar női vízilabda-válogatott a vizes-vb helyszínén

Vízilabda
28 perce

Kosárlabda: nem jutott nyolc közé az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
1 órája

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Péni István aranyérmes férfi légpuskában a Masped-kupán

Egyéb egyéni
1 órája

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
1 órája

Bosnyák válogatottal erősített a bajnok szolnoki kosárcsapat

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik