Ligue 1: nyert a címvédő Lyon, szomorú magyarok

Vágólapra másolva!
2006.01.14. 23:53
Címkék
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság huszonkettedik fordulójában idegenben nyert a bajnoki címvédő, listavezető Lyon.A Lyon Rudolf Gergely együttese, a Nancy vendégeként játszott a fordulóban és lett gazdagabb újabb három ponttal.
A magyar légiós a 65. percben csereként lépett pályára, a legnagyobb hazai helyzet előtte adódott, de kihasználatlanul maradt Coupet, a vendégkapus bravúrjának köszönhetően.

Huszti Szabolcs csapata, a Metz is kikapott, ők a Strasbourg vendégeként szenvedtek egygólos vereséget.

A Metz így jelenleg a 19. helyen áll a húszcsapatos bajnokságban, a magyar válogatott játékos a következőképpen nyilatkozott a lefújást követően: "Ez alkalommal a középpálya közepén kaptam szerepet, s feladatom főleg a támadások segítése lett volna. Nincs ezen mit szépíteni, reálisan nézve gyenge teljesítményt nyújtottam, ráadásul egy sárga lapot is összeszedtem. Azt követően volt még egy belépőm, s egy esetleges kiállítást elkerülendő - valamint a gyengébb produkció miatt - bő egy óra játék után lecseréltek. Nagyon készültünk erre a találkozóra, mert szerettük volna megközelíteni az előttünk állókat, borzasztóan sajnálom, hogy ez most nem jött össze."
LIGUE 1, HUSZONKETTEDIK FORDULÓ:
Nancy Lyon 0-2
Nantes Nice 0-0
Auxerre Lens 1-0
Strasbourg Metz 2-1
Monaco Bordeaux 0-1
Le Mans Ajaccio 1-0
Lille Sochaux 3-0
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
3 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
3 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
3 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
3 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
3 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
3 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
4 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik