TÜKÖR

Bognár GyörgyBognár György
Vágólapra másolva!
2009.08.06. 23:33
Címkék

Mindannyiunknak, akik szeretjük a magyar labdarúgást – edző, játékos vagy éppen szurkoló –, fontos a Debrecen nemzetközi kupasikere. A Loki révén hosszú idő után újból bekapcsolódhatunk az európai futballélet vérkeringésébe.

Mi kell ahhoz, hogy ez megvalósuljon?

Kedvező sorsolás, jó játék, megfelelő stratégia. Az infra-strukturális háttér európai színvonaláról ne beszéljünk, mert az nincs megoldva. Az eddig lejátszott hat tétmérkőzést értékelve úgy ítélem meg, Herczeg Andrásék jó úton járnak, mégpedig azért, mert előtérbe helyezik a BL-selejtező fontosságát a hazai bajnoki mérkőzésekkel szemben. A Diósgyőr–DVSC meccsen a hazaiak ugyan jól játszottak, de a debreceni fiatalok is közel álltak a győzelemhez, és csak a – szerintem – jogtalanul megítélt büntető miatt kaptak ki. Ez is azt bizonyítja, a játékoskeret megfelelő erőt képvisel ahhoz, hogy több fronton is helytálljon, nem lemondva egyetlen magyar bajnoki pontról sem. A kupamérkőzéseken mutatott teljesítmény – kivétel a Kalmar elleni visszavágó – is megfelelő volt, úgyhogy mindkét forduló után örömmel nyugtázhattuk: a jobbik csapat lépett tovább.

A szerdai, Levadia elleni visszavágón is érezhető volt, ha szükség lett volna nagyobb iramra, több kezdeményezésre, a Loki tudott volna újítani. Viszont az összeállítást nézegetve most már sokadszor nem vagyok kibékülve sem Dudu, sem pedig Adamo Coulibaly játékával, főleg úgy, hogy Oláh Lóránt kispados. Rudolf Gergelyt közepes formájában is szívesen nézem, mert tudom, van mögötte tudás, tehetség, és előbb vagy utóbb elkapja a fonalat, de a két afrikai légiósról már korántsem ilyen jók a benyomásaim. A játékkészségük, technikai tudásuk nem jelent nagy segítséget a DVSC-nek. Természetesen én csak a mérkőzések alapján ítélek, így edzőkollégáim meglátásait elfogadom – sőt tőlem bárki szerepelhet a kezdőcsapatban, továbbra is szurkolok a futballjáért és eredményeiért is szerethető Debrecennek.

Legfrissebb hírek

A 98. percben harcolták ki a győzelmet, mégis menesztették a szövetségi kapitányt

Foci vb 2026
7 perce

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
12 perce

Két rendkívüli név is elkelt az NFL-ben

Amerikai sportok
14 perce

„Kaptak egy leckét, megtáncoltattuk őket” – Julián Álvarez a brazilok legyőzése után

Foci vb 2026
18 perce

Djokovics tovább építi a rekordját, Paolini sporttörténelmet írt Miamiban

Tenisz
24 perce

Kata Mihály: Észnél kell majd lennünk az ETO elleni meccsen

Labdarúgó NB I
25 perce

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
47 perce

Woth Péter: Hiszek abban, hogy az MTK benn marad

Kézilabda
56 perce
Ezek is érdekelhetik