Huntelaar a Milané

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.08.06. 23:33
Címkék

Amint várható volt, távozott a spanyol fővárosból a támadó szellemű futballistákkal feltöltött Real Madridnál létszámfelettivé váló, 26. születésnapját szerdán ünneplő Klaas-Jan Huntelaar, s abban sincs semmi meglepő, hogy a Milannál folytatja ígéretes karrierjét. A napok óta tartó pusmogásból csütörtök délután lett tény, amikor mindkét együttes hivatalosan is bejelentette a közelmúltban a VfB Stuttgart ajánlatára nemet mondó csatár klubcseréjét; ha a pénteken esedékes orvosi vizsgálaton megfelel, a Vadász becenévre hallgató hollanddal négyéves szerződést kötnek az „utaztatásért” 15 millió eurót fizető piros-feketék.

S új munkahelyén vélhetően lesz alkalma bebizonyítani, hogy nem csupán hazájában megy neki a góllövés zsigerből. Madridi kalandja ugyanis csak fél évig tartott, mindössze 13 mérkőzésen kapott lehetőséget – igaz, így is nyolcszor volt eredményes –, ami a hozzá fogható gólérzékeny csatárok eseté-ben vajmi kevés. S amíg Hun-telaar időt veszített az elmúlt fél évben, előző kenyéradója némi pénzt: a Real januárban 20 millió euróért szerződtette a gólgyárost az Ajaxtól, most pedig csak 15-öt kapott érte.

Huntelaar a Milan történetének 11. holland játékosa, az elsőre, Marco van Bastenre még 1987-ben csapott le a lombard klub.

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: Péni István aranyérmes az Eb-n a férfi puska összetett számában

Egyéb egyéni
3 perce

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
8 perce

A Kisvárda támadó középpályása az NB II-be igazolt

Labdarúgó NB II
20 perce

Vívás: a bronzért vív férfi tőrcsapatunk a vb-n

Egyéb egyéni
22 perce

Hátsó füves futballmentő túra: Pisont István üzent a rozsályiaknak

Hátsó füves
23 perce

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
36 perce

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
44 perce

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
55 perce
Ezek is érdekelhetik