Szinte az egész mezőnyt rájuk fújta a szél

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2009.08.05. 23:46
Címkék

Hat futamon van túl a mezőny a repülőhollandi-világbajnokságon, s a szünnap előtt továbbra is a Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős áll az élen. Igaz, a címvédőnek nem volt éppen könnyű napja kedden…

„Az első futamot megnyertük, és a másodikban is vezettünk már körülbelül háromszáz méterrel, amikor megállt a szél, majd kisvártatva »ránk fújta« szinte az egész mezőnyt. Hatalmas csata alakult ki, egymás hegyén hátán voltunk, s végül be kellett érnünk a harmadik helylyel” – mondta Majthényi, akinek azért nem kell különösebben ostoroznia magát, hiszen a hatból négy futamot megnyertek állandó társával, és két pont előnnyel várják a hátralévő hármat. Vagyis a legjobb úton haladnak afelé, hogy megtartsák a világbajnoknak hagyományosan járó ezüst sombrerót.

„A pontokat továbbvisszük ugyan a két utolsó napra, amikor már az Arany- és Ezüst-csoportban folytatódnak a küzdelmek, de ez nem azt jelenti, hogy hátradőlhetünk, hiszen most már az élmezőnyből mindenki velünk egy csoportban indul, míg eddig ez nem így volt. Nagy csatákra számítok” – folytatta Majthényi, aki szerint még öt egységnek van esélye a vb-cím megszerzésére, s mivel nyolc megtartott futam után a két legrosszabb eredményét „el lehet dobni”, ebben az összevetésben a dán Bojsen-Möller testvérpár éppen úgy áll, mint ők. Tegyük hozzá: azzal az aprócska különbséggel, hogy mivel a dánoknak már volt két gyengébb futamuk (egy negyedik és egy kilencedik hely), ők már nemigen hibázhatnak.

Legfrissebb hírek

A szövetség szerint helytálltak a magyarok a ruandai kerékpáros vb-n

Kerékpár
8 perce

Válogatott: a forma alapján Dárdai Bence–Nikitscher Tamás csere jöhet; mi lesz Balogh Botonddal?

Magyar válogatott
10 perce

Szivós Márton a Csupasz pisztolyból idézett, amikor a játékvezetőről kérdezték – videó

Vízilabda
11 perce

Európa első virtuális tékvandóversenyét rendezték Budapesten

Egyéb egyéni
23 perce

Puerto Ricó-i rapper lép fel a LX. Super Bowl félidejében – hivatalos

Amerikai sportok
45 perce

Játék, szenvedély – Hulk közel negyvenévesen sem tesz lakatot a szájára

Minden más foci
1 órája

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
1 órája

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik