Juve: veterán hősök

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2009.08.02. 00:08
Címkék

Ha nem is olyan jelentős torna keretében, mint az első két alkalommal (Bajnokok Ligája), kilenc hónap leforgása alatt a Juventus harmadszor is legyőzte a Real Madridot, ezúttal a Béke-kupa péntek késő este Sevillában megrendezett elődöntőjében.

Ez utóbbi mérkőzés egyik pikantériája, hogy a 2–1-re diadalmaskodó torinóiak mindkét gólját az életkorokat összeadva 101 éves veteránok hozták össze, a másik meg az, hogy a két találat egyikét (az elsőt) a Juvéhoz éppen a Realból visszatérő, spanyolországi kalandozása során gyakran bohócsipkát öltő, 35 esztendős Fabio Cannavaro szerezte. (A másikat a nála három évvel fiatalabb Hasan Salihamidzic.) A királyiak végzete mindenesetre Alessandro Del Piero volt – már megint, tehetjük is gyorsan hozzá, hiszen az egyik gólpasszt szabadrúgásból, a másikat pedig szögletből kiosztó örökifjú (34 éves) támadó az őszi BL-csoportmeccseken három gólt vágott a spanyol együttesnek.

S ezen a ponton elérkeztünk a Real szempontjából igencsak kényes témához. A Kakát, Sergio Ramost, Raúl Albiolt, Álvaro Arbeloát és Iker Casillast az egész tornán nélkülöző, ám Cristiano Ronaldóval felálló blancók a Béke-kupán lejátszott három meccsükön ötször kapituláltak pontrúgás után, méghozzá messze nem olyan erős ellenfelekkel szemben, mint amilyenek feltehetően várnak rájuk a következő hónapokban.

„Napról napra erősebbek és jobbak leszünk, de az is biztos, hogy a rögzített játékhelyzeteket még gyakorolnunk kell, azokra ugyanis nem fektettünk eddig kellő hangsúlyt. Ez meg is látszott a csapat teljesítményén az elmúlt napokban” – állapította meg Manuel Pellegrini, a madridiak vezetőedzője az időnként durváskodásba átcsapó mérkőzést követően.

Legfrissebb hírek

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
21 perce

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
53 perce

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
2 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
2 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
2 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik