Spanyolország: véget ért a madridi kirakós, dobják a „fölösleget”

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2009.08.07. 16:13
Címkék
A spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban a Barcelona után a Real Madrid rengette meg a transzferpiacot, ám a hírek szerint ezzel minden darab a helyére került a „királyi klub” nyári kirakójátékában. Kirakták a régi bútordarab hátvédet is, eladták a csalódást okozó csatárt, és még jó néhányan követhetik őket. A kisebb gárdák ügyesen igazolgattak – igaz, kapkodni nincs miért, mert a pontvadászat csak a hónap végén kezdődik.
Sneijder és Van der Vaart rúdja is kiefelé áll Madridból
Fotók: Imago
Sneijder és Van der Vaart rúdja is kiefelé áll Madridból
Sneijder és Van der Vaart rúdja is kiefelé áll Madridból
Fotók: Imago
Sneijder és Van der Vaart rúdja is kiefelé áll Madridból

Cáceres
Cáceres
A Barcelona ráijesztett a Valenciára: David Villa után most Juan Matára vetette ki a hálóját, egyelőre sikertelenül. Az uruguayi védő, Martín Cáceres időközben aláírta kölcsönszerződését a Juventushoz, és ha minden a tervek szerint alakul, a torinóiak egy év múlva 11 millióért megvásárolhatják a játékost. Érkezhet helyére még az idén a Portóból Bruno Alves vagy a Sahtar Doneckből Dmitro Csihrinszkij, és a katalánok mestere, Pep Guardiola nem tett le arról sem, hogy megszerezze a Liverpooltól Javier Mascheranót.

Xabi Alonso
Xabi Alonso
Őt éppen azért lesz szinte lehetetlen elcsábítania, mert mellőle 35.4 millióért a Real Madrid megvásárolta a baszk szűrőt, Xabi Alonsót, akit már jó két hónapja üldözött. A „királyi klub” általános igazgatója, Jorge Valdano elmondta, hogy a nyáron mást már nem igazolnak, majd hozzálátott a nélkülözhetetlen keretszűkítéshez: egy régi bútordarab, a rosszul esetleg, de lélektelenül sohasem futballozó Míchel Salgado szerződését expressz jelleggel felbontották. Még mielőtt borzasztóan megsajnálnánk az éppen tíz éve Madridba költöző jobbhátvédet: „Míchel Szaladgáló” hárommillió eurónyi kompenzációt kapott.

Salgado
Salgado
Klaas-Jan Huntelaar „eltávolítása” ötmilliós ráfizetést hozott a blancók számára, hiszen a holland csatárt a télen még húszmillióért vették meg, míg most a sietség miatt nyomott áron, tizenötért adták el a Milannak. A hírek szerint Wesley Sneijder, Rafael van der Vaart és Álvaro Negredo is követheti őt Olaszországba. A szomszédvár Atlético Madrid Fernando Gagóért és Gonzalo Higuaínért jelentkezett be, Royston Drenthe viszont kijelentette, hogy edzője bízik benne, így marad Madridban. A Realban, természetesen.

Altidore
Altidore
A Sevilla ingyen, de visszavásárlási opcióval elengedte a Xerezhez a 23 esztendős bal oldali középpályást, az argentin Emiliano Armenterost, Diego Capellel viszont nemsokára hosszabbít. A fiatal José Carlos már túl is esett ezen az aktuson, az argentin védőért, Federico Fazióért pedig hiába ajánlott hétmillió eurót az Arsenal, nem engedték el. Nagyon úgy tűnik, hogy a sokáig a Milan által is kerülgetett brazil csatár, Luís Fabiano is marad Sevillában.

A Villarreal kölcsönadta fiatal amerikai támadóját, Jozy Altidore-t a Hull Citynek, vásárlási opcióval, a 23 éves, U21-es válogatott középhátvédet, César Arzót pedig el a Real Valladolidhoz.

Az Atletico kiszemeltjei a realosokon kívül az arsenalos Emmanuel Eboué és az interes Nicolás Burdisso, utóbbiért hétmilliót kínált. A vezetőség időközben meghatározta azt az összeget, amennyiért eladná Sergio Agüerót: 60 millió euró.

A sztárjait mindeddig sikerrel védő Valencia nemrégiben szerződést hosszabbított az egykoron nagy reményekkel indult portugál középpályással, Hugo Vianával, majd üstöllést kölcsönadta a játékost a Sporting Bragának.

Omar Bravo
Omar Bravo
A kisebb csapatok sokkal aktívabbak voltak a játékospiacon, mint a többiek: a Getafe például 1.5 millióért megvette a Kölntől a ghánai középpályást, Derek Boatenget. Az Almería 2.2 millióért a Murciától a svéd támadót, Henok Goitomot, és ingyen elengedte a spanyol szűrőt, Juanito Gutiérrezt ahhoz a Malagához, amely 900 ezerért tett szert az AEK Athén portugál válogatott középcsatárára, Edinhóra.

A Deportivo sem kért pénzt Rodriért a másodosztályú Hérculestől, a tavaly nyáron 3.6 millióért érkezett mexikói gólkirály, Omar Bravo szerződését pedig felbontotta. A végére belehúzott a Xerez is: kölcsönvette az argentin-olasz középső védőt, Leandro Giodát az Independientétől, a Sevillától pedig érkezett ugyebár Armenteros.

A Murcia az Almería balszélsőjét, Natalio Poquetet kérte és kapta kölcsön egy pontvadászat erejéig, a Tenerife pedig az Espanyol argentin középpályását, Román Martínezt.

JÖTTEK-MENTEK

BARCELONA
Érkezett: Henrique (Bayer Leverkusen, kv.), Maxwell (Inter, 4 500 000), Keirrison (Palmeiras, 14 000 000), Zlatan Ibrahimovic (Inter, 46 000 000)
Távozott: Sylvinho (szerződése lejárt), Alekszandr Hleb (Stuttgart, k., 2 000 000), Keirrison (Benfica, k.), Samuel Eto'o (Inter, játékoscsere), Martín Cáceres (Juventus, k.)

REAL MADRID
Érkezett: Ezequiel Garay (Racing Santander, kv.), Kaká (Milan, 65 000 000), Álvaro Negredo (Almería, 5 000 000), Cristiano Ronaldo (Manchester United, 94 000 000), Karim Benzema (Olympique Lyon, 35 000 000), Raúl Albiol (Valencia, 15 000 000), Esteban Granero (Getafe, 4 000 000), Álvaro Arbeloa (Liverpool, 4 000 000), Xabi Alonso (Liverpool, 35 400 000)
Távozott: Julien Faubert (West Ham, kv.), Fabio Cannavaro (Juventus, i.), Javier Saviola (Benfica, 5 000 000), Jordi Codina (Getafe), Alberto Bueno (Valladolid, 3 000 000), Javi García (Benfica, 7 000 000), Daniel Parejo (Getafe, 3 000 000), Gabriel Heinze (Marseille, 1 500 000), Míchel Salgado (szerződését felbontották), Klaas-Jan Huntelaar (Milan, 15 000 000)

SEVILLA
Érkezett: Pablo Ruíz (Córdoba, kv.), Alejandro Alfaro (Tenerife, kv.), Lolo (Málaga, kv.), Duda (Málaga, kv.), Tom de Mul (Genk, kv.), Fernando (Ontinyent, kv.), Didier Zokora (Tottenham, 9 000 000), Jesús Gámez (Málaga), Sergio Sánchez (Espanyol, 3 000 000), Enrique Carreno (Sevilla II)
Távozott: Javi Navarro (visszavonult), Morgan De Sanctis (Napoli, 1 700 000), Aquivaldo Mosquera (América, 4 200 000), José Ángel Crespo (Racing Santander, k., 500 000), Enzo Maresca (Olympiakosz, 1 500 000), Fernando (Jaén), Duda (Málaga), Lolo (Málaga), Teemu Pukki (Sevilla B), Pablo Ruíz (szl.), Cala (Sevilla B), Emiliano Armenteros (Xerez, i.)

ATLÉTICO MADRID
Érkezett: José Manuel Jurado (Mallorca, kv.), José Antonio Reyes (Benfica, kv.), Diego Costa (Albacete, kv.), Cléber Santana (Mallorca, kv.), Juan Valera (Racing Santander, kv.), Leandro Cabrera (Defensor Sporting, 1 500 000), Juanito (Betis, i.), Sergio Asenjo (Valladolid, 5 000 000), Roberto Jiménez (Recreativo Huelva, 1 250 000)
Távozott: Éver Banega (Valencia, kv.), Zé Castro (Deportivo La Coruna, 2 000 000), Ángel Bernabé (Salamanca, i.), Miguel (Sporting Gijón), Leo Franco (Galatasaray, i.), Grégory Coupet (Paris SG, 800 000), Diego Costa (Valladolid, Asenjo árába betudva), Álvaro Domínguez (Atlético Madrid B), Jurkasz Szeitaridisz (szl.), Maniche (1. FC Köln, i.)

VILLARREAL
Érkezett: Marco Rubén (Recreativo Huelva, kv.), Robert Flores (River Plate, kv.), Leonardo Sigali (Godoy Cruz, kv.), Xavier Oliva (Castellon, i.), David Fuster (Elche, 400 000), César Arzo (Recreativo Huelva), Jozy Altidore (Xerez, kv.), Damián Escudero (Valladolid, kv.), Jonathan Pereira (Racing Santander, kv.), Leandro Somoza (Velez, kv.), Iván Marcano (Racing Santander, 6 000 000), Jefferson Montero (Independiente José Terán), Marcos (Real Sociedad), Nuno Coelho (Porto, k.), Nilmar (Internacional, 10 000 000)
Távozott: Pascal Cygan (szl.), Matías Fernández (Sporting CP, 3 635 000), Marquitos (Real Valladoid), Guille Franco (szl.), Sebastián Viera (szl.), Nihat Kahveci (Besiktas, 4 500 000), Jordi Pablo (Malaga), Joan Tomás (Villarreal B), Cristóbal Márquez (Villarreal B), Javier Matilla (Villarreal B), Kiko Olivas (Villarreal B), Juan Carlos (Villarreal B), Mario Gaspar (Villarreal B), Robert Flores (Villarreal B), César Arzo (Real Valladolid), Marco Rubén (Villarreal B), Jozy Altidore (Hull City)

VALENCIA
Érkezett: David Navarro (Mallorca, kv.), Miguel Ángel Moya (Mallorca, 6 000 000), Bruno Saltor (Almería, i.), Jérémy Mathieu (Toulouse, i.), Dealbert (Castellon, i.), Nikola Zsigics (Racing Santander, kv.), Ignacio González (Newcastle, kv.), Miku (Salamanca, kv.), Éver Banega (Atlético Madrid, kv.), Ángel Montoro (Murcia, kv.), Jordi Alba (Valencia U19), Ludovic Butelle (Lille, kv.), Mario Regueiro (Arisz, kv.), Jordi Alba (Gimnástic), Lillo Castellano (Valencia B), Daniel Olcina (Valencia B)
Távozott: Ludovic Butelle (Lille, i.), Fernando Morientes (Marseille), Curro Torres (Tarragona), Raúl Albiol (Real Madrid, 15 000 000), Edu (Corinthians, i.), Carlos Bellvis (Tenerife), Hugo Viana (szl.), Emiliano Moretti (szl.), Miguel Angulo (szl.), David Rodriguez (Salamanca, k.), Vicente Guaita (Recreativo Huelva, k., i.), Sunny (Betis, k., i.), Emiliano Moretti (Genoa, 4 000 000), David Lombán (Salamanca, k.), Ximo Navarro (Elche, k.), Renan (Xerez, k., 500 000), Ángel Montoro (Valencia B), Carlos Pita (Guadalajara), Hugo Viana (Sporting Braga)

DEPORTIVO
Érkezett: Aythami Artiles (Xerez, kv.), Adrián López (Málaga, kv.), Sebastián Taborda (Hercules Alicante, kv.), Omar Bravo (Tigres, kv.), Zé Castro (Atlético Madrid, 2 000 000), Juca (Partizan Beograd, i.), Brayan Angulo (Leixoes, k.), Rodri (Salamanca, kv.), Rubén Castro (Huesca, kv.), Jairo Álvarez (Lorca Deportiva, kv.), Álex Bergantinos (Xerez, kv.)
Távozott: Julián de Guzmán (szl.), Joan Verdú (Espanyol, i.), Gustavo Munúa (Málaga, i.), Ángel Lafita (Zaragoza, 3 000 000), Antonio Barragán (Valladolid), Pablo Amo (szl.), Fabricio (Valladolid), Cristian González (Hercules Alicante, 200 000), Rodri (H. Alicante), Omar Bravo (szf.)

MÁLAGA
Érkezett: Álvaro Silva (Xerez, kv.), Xavi Torres (Barcelona B, i.), Gustavo Munúa (Deportivo La Coruna, i.), Patrick Mtiliga (NAC Breda, i.), Popo (Antequera), Omar (Sporting Gijón B), Valdo (Espanyol), Duda (Sevilla), Lolo (Sevilla), Fernando Forestieri (Genoa, k.), Milan Stepanov (Porto, k.), Albert Luque (Ajax, i.), Edinho (AEK Athén, 900 000), Juanito Gutiérrez (Almería)
Távozott: Lolo (Sevilla, kv.), Fabiano Rossato (szl.), Eliseu dos Santos (Lazio, 1 000 000), Cheli González (szl.), Inaki Goitia (Betis, i.), Javier Calleja (Osasuna, i.), Albert Luque (Ajax, kv.), Pablo Barros (Zaragoza, kv.), Adrián López (Deportivo La Coruna, kv.), Duda (Sevilla, kv.), Nacho Pérez (Getafe, kv.), Miguel Ángel (Tarragona, k.), Adriano Ferreira (Internacional, kv.), Antonio Tapia (Betis), Salva Ballesta (szl.), Álvaro Silva (Cadiz), Jesús Gámez (Sevilla)

MALLORCA
Érkezett: Tuni Adrover (Hercules Alicante, kv.), Óscar Díaz (Vigo, kv.), Emilio Nsue (Castellón, kv.), Víctor Casadesús (Tarragona, kv.), Javi Guerra (Alavés, kv.), Martí Crespí (Xerez, kv.), Sergio Tejera (Chelsea II, 500 000)
Távozott: David Navarro (Valencia, kv.), José Jurado (Atlético Madrid, kv.), Cléber Santana (Atlético Madrid, kv.), Miguel Moyá (Valencia, 6 000 000), Carlos Carmona (Recreativo Huelva), Juan Arango (Mönchengladbach, 3 600 000), Dorado (szl.), Javi Guerra (szl.), Emilio Nsue (Real Sociedad, k.), Dani Benítez (Udinese, 500 000), Juanmi Callejón (Albacete, k.)

ESPANYOL
Érkezett: Nakamura Sunszuke (Celtic, i.), Julián López (Panthrakikosz, kv.), Javi Márquez (Espanyol B), Joan Verdú (Deportivo La Coruna, i.), Wellington (Iguacu), Ben Szahar (Chelsea, 1 000 000), Jónatas (Botafogo, kv.), Casilla (Cádiz, kv.), Iván Pillud (Tiro), Camacho (Caracas), Víctor Ruíz (Espanyol U19), Guillem Savall (Espanyol B), Facundo Roncaglia (Boca Juniors, k., 300 000)
Távozott: Nené (Monaco, kv.), Jesús María Lacruz (szl.), Francisco Rufete (Hercules Alicante, i.), Jónatas (Botafogo, k.), Wellington (Panioniosz k., i.), Sito Riera (Panioniosz), Casilla (Cádiz, k.), Jordi Gómez (Wigan), Valdo (Malaga, k.), Marc Torrejón (Racing Santander, 1 500 000), Sergio Sánchez (Sevilla, 3 000 000), Grégory Béranger (Las Palmas, k.), Steve Finnan (Portsmouth), Ángel Martínez (Vallecano, k.), Román Martínez (Tenerife, k.)

ALMERÍA
Érkezett: Domingo Cisma (Numancia, kv.), David Rodríguez (Celta Vigo, kv.), Natalio Poquet (Cordoba, kv.), Fabián Vargas (Boca Juniors, i.), Ilcso Naumoszki (Mattersburg), Goitom (Murcia), Hernán Bernardello (Newell’s, 3 000 000), Álvaro (Almeria B), Henok Goitom (Murcia, 2 000 000)
Távozott: Mané (Getafe, 2 500 000), Álvaro Negredo (Real Madrid, 5 000 000), Bruno Saltor (Valencia, i.), Carlos García (Betis, k.), Iriney (Betis, i.), Esteban Solari (szl.), Juanito Gutiérrez (Malaga), Natalio Poquet (Murcia, k.)

RACING SANTANDER
Érkezett: Cristian Portilla (Ponferradina, kv.), Iván Bolado (Elche, kv.), Ebi Smolarek (Bolton, kv.), Vitolo (Arisz Szaloniki, kv.), Brian Sarmiento (Xerez, kv.), Juanjo (Alaves, kv.), Damián Ismodes (Eibar, kv.), Manuel Arana (Castellon), José Crespo (Sevilla, k., 500 000), Nasief Morris (Panathinaikosz, k., 300 000), Marc Torrejón (Espanyol, 1 500 000), Mario (Santander B), Papakouli Diop (Tarragona, 1 200 000), Alex Geijo (Levante)
Távozott: Ezequiel Garay (Real Madrid, kv.), Jonathan Pereira (Villarreal, kv.), Sepsi László (Benfica, kv.), Juan Valera (Atlético Madrid, kv.), Nikola Zsigics (Valencia, kv.), Jorge Goncalves (Guimaraes, k.), Danny Szetela (DC United), Jonathan Valle (Castellón), Iván Marcano (Villarreal, 6 000 000), Luis Fernández (szl.), Cristian Portilla (Sporting Gijón B), Peter Luccin (Zaragoza, kv.), Vitolo (PAOK Szaloniki)

ATHLETIC BILBAO
Érkezett: Iban Zubiaurre (Elche, kv.), Ingo Díaz de Cerio (Real Sociedad, i.), Óscar de Marcos (Alavés, 350 000), Aitor (Athletic Bilbao B), Iker Munain (Athletic Bilbao B), Iago Herrerín (Athletic Bilbao B), Xabier Castillo (Real Sociedad, 2 000 000)
Távozott: Javier Casas (Cartagena, i.), Joseba del Olmo (Hercules Alicante, i.), Tiko Martínez (visszavonult), Inaki Lafuente (Numancia), Xabier Etxebarría (Athletic Bilbao B), Ínigo Vélez (Numancia, i.), Joseba Garmendia (Numancia, i.)

SPORTING GIJÓN
Érkezett: Jony López (Barcelona B, kv.), Noel Alonso (Melilla, kv.), Marcos Landeira (Melilla, kv.), Alberto Rivera (Betis, i.), Juan Pablo (Numancia, 600 000), Gregory Arnolin (Guimaraes, 500 000), Miguel de las Cuevas (Atlético Madrid, 300 000), Alberto Botía (Barcelona B, k.), Cristian Portilla (Racing Santander)
Távozott: Sergio Prendes (Cacanero), Raúl Cámara (Recreativo Huelva, i.), Inaki Lafuente (Athletic Bilbao, kv.), Francisco Neru (szl.), Jürgen Colin (szl.), Sergio Sánchez (szl.), Jorge García (Tarragona, k.), Omar (Málaga), Jorge Torre (Gimnástic, k.)

OSASUNA
Érkezett: Nicolás Medina (Huesca, kv.), Ion Erice (Cadiz, kv.), Jokin Esparza (Huesca, kv.), Javier Calleja (Málaga, i.), Aranda (Numancia, 1 200 000)
Távozott: Antonio Hidalgo (Zaragoza, kv.), César Cruchaga (visszavonult), Xavier Margairaz (FC Zürich, 1 000 000), Héctor Font (Valladolid, i.) , Javier Flano (Numancia, i.), Jaroslav Plasil (Bordeaux, 3 000 000), Tiago Gomes (Benfica, kv.), Santiago Ezquerro (szl.), Enrique Sola (Numancia, k.), Sunny (Valencia, kv.)

VALLADOLID
Érkezett: Álvaro Antón (Numancia, kv.), Asier Arranz (Xerez, kv.), Jacobo Sanz (Getafe, kv.), Antonio Barragán (egyesület nélküli), Nauzet Alemán (Las Palmas, i.), Héctor Font (Osasuna, i.), Nivaldo (Umm Szalal, i.), Diego Costa (Atlético Madrid), Alberto Bueno (Real Madrid, 3 000 000), Manucho (Manchester United, 2 750 000), Pelé (FC Porto, k.), Fabricio (Deportivo La Coruna), Marquitos (Villarreal), César Arzo (Villarreal)
Távozott: Marcos Aguirre (Lanús, kv.), Óscar Sánchez (Murcia, i.), Víctor (Cartagena, i.), Inaki Bea (Murcia, i.), Alberto (szl.), Vivar Dorado (Albacete, i.), Pedro Oldoni (Atlético PR, kv.), Nano (Betis, kv.), Henok Goitom (Murcia, kv.), Damián Escudero (Villarreal, kv.), García Calvo (visszavonult), Sergio Asenjo (Atlético Madrid, 5 500 000), Jesús Rueda (Córdoba, k.), Francisco Sousa (Getafe, kv.), Kike López (Salamanca)

GETAFE
Érkezett: Nacho Pérez (Malaga, kv.), David Sousa (Vallecano, kv.), Mané (Almería, 2 500 000), Pedro Ríos (Xerez, i.), Efrén Fernández (Hercules Alicante, i.), Jordi Codina (Real Madrid, i.), Daniel Parejo (Real Madrid, 3 000 000), Derek Boateng (1.FC Köln, 1 500 000)
Távozott: Jacobo Sanz (Valladolid, kv.), Vladimir Sztojkovics (Sporting CP, kv.), Eugen Polanski (Mainz, k., 400 000), Francisco Sousa (szl.), Mario Cotelo (szl.), David Sousa (Albacete, i.), Ikechukwu Uche (Zaragoza, 5 500 000), Esteban Granero (Real Madrid, 4 000 000), Miguel Pallardó (Levante, k.), Joffre Guerrón (Cruzeiro, k., 1 500 000)

XEREZ
Érkezett: Lionnel Franck (CD San Fernando, kv.), Renan (Valencia, k., 500 000), Leandro Gioda (Independiente, k.), Emiliano Armenteros (Sevilla, i.)
Távozott: Aythami Artiles (Deportivo La Coruna, kv.), Pedro Ríos (Getafe, i.), Jozy Altidore (Villarreal, kv.), Brian Sarmiento (Racing Santander, kv.), Álvaro Silva (Málaga, kv.), Martí Crespí (Mallorca, kv.), Mohammed Rabiu (Udinese U20, kv.), Antonio de la Calle (Gimnástic, kv.), Asier Arranz (Valladolid, kv.), Álex Bergantinos (Deportivo La Coruna, kv.), Jorge Luque (Córdoba, i.), Mendoza (Rayo Vallecano), Stéphane Porato (szl.), Juan Portela (Ceuta)

ZARAGOZA
Érkezett: Matuzalém (Lazio, kv.), Pablo de Barros (Málaga, kv.), Antonio Hidalgo (Osasuna, kv.), Ángel Lafita (Deportivo La Coruna, 3 000 000), Jermaine Pennant (Liverpool), Juan Pablo Carrizo (Lazio, k., 1 000 000), Ikechukwu Uche (Getafe, 5 500 000), Peter Luccin (Racing Santander, kv.), Abel Aguilar (Udinese, k., 1 000 000), Víctor Laguardia (Zaragoza U19)
Távozott: Juan Caffa (Betis, kv.), Antonio Doblas (szl.), Chus Herrero (Cartagena), Stéphane Pignol (Las Palmas), Jorge Zaparaín (szl.), Matuzalém (Lazio, 6 000 000), Antonio Longás (Cartagena), Cuartero (visszavonult), Alberto Zapater (Genoa, 4 000 000), David Generelo (Elche)

Tenerife
Érkezett: Carlos Bellvis (Valencia B, i.), Aitor Núnez (Atlético Madrid B), Ezequiel Luna (Tito Federal)
Távozott: Cristo Marrero (szl.), Alejandro Alfaro (Sevilla, kv.), Ezequiel Luna (Tiro Federal, kv.), Rafael Clavero (Cartagena, i.), Óscar Pérez (Granada), Suso (Hearts, i.), Cristo Martín (Las Palmas), Moreno (szl.), Iriome González (Huesca, k.), Pablo Cendrós (Mallorca B, kv.), Cristo Marrero (Universidad Las Palmas), Román Martínez (Espanyol, k.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik