Ne lássak semmit Rómából!

Vágólapra másolva!
2009.07.27. 02:10
Címkék

Vasárnap már nem volt kegyelem, videózás és edzés is várt ránk. Persze ez természetes, kedden nagyon kemény mecscsünk lesz. Amint azt a napló, és honlapom, a www.kisgabor. hu olvasói is tudhatják, én már a szombati pihenéssel megkezdtem a felkészülést, majd a másnapi tréningekkel folytattam. Amikor péntek este elmentünk egy kicsit kikapcsolódni, rendeltünk Nagy Viktornak egy fagyitortát, s elénekeltük a „Boldog születésnapot” – arattunk némi sikert az előadással. A pihenés a legfontosabb a keddi megméretés előtt. Ugyan szívesen elmennék egy kávézóba, vagy éppen nézelődnék a városban, jelenleg a világbajnokság a legfontosabb. Inkább azt mondom, most ne lássak semmit Rómából, de legyek világbajnok! Majd visszajövök várost nézni a barátnőmmel.

Legfrissebb hírek

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
1 perce

Vasárnapi sportműsor: rajtol az NB II, döntő a női Eb-n

Minden más foci
6 perce

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
14 perce

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
16 perce

Béla bácsi cáfolata – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
16 perce

EYOF: befejeződött a multisportesemény, a magyarok 26 éremmel zártak

Utánpótlássport
1 órája

Egyetemi világjátékok: Székely Zója ezüst-, Palkovits István bronzérmes

Egyéb egyéni
1 órája

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik