Kétségek között
„Azt hiszem, jogosan aggódom, Webber az elmúlt három futamon átlagosan öt pontot hozott rajtam, már húsz pont sincs az előnyöm. Így még négy verseny, és már nem én állok a pontverseny élén. A Hungaroringen rá kellett jönnünk, hogy az időjárási körülményektől függetlenül a vert sereghez tartozunk. Úgy érzem magam, mint az a bringás a Tour de France-on, aki megnyeri a prológot, rajta van a sárga trikó, de tisztában van vele, hogy nemsokára jönnek a hegyek, és esélytelenné válik. Tennünk kellene valamit, de most a csapatok közötti megállapodás miatt két hétig bezár a gyár, úgyhogy addig csak ülnünk kell ölbe tett kézzel” – az idény első hét versenyéből hatot megnyerő Jenson Button jogosan félti vb-elsőségét, hiszen az évad korábbi szakaszának alakulásából kiindulva a Brawn-istálló számított a Magyar Nagydíj fő esélyesének.
Csakhogy kiderült, hogy az istálló visszaesése nem feltétlenül volt összefüggésben az időjárással, az autó valamiért már nem olyan erős, mint korábban. Főleg a gumik kezelésével van gond, a csapat nem tudja, hogyan hozza ismét olyan formába az abroncsokat, mint az év elején. A Toyota is ezzel a problémával küzd, csak a japánok esetében ez már lassan megszokottá válik, míg a Brawntól meglepő.
Button esélye mégis csak az lehet, hogy a Red Bullra felzárkózott a Ferrari és a McLaren, sőt a Williams és a Renault sincs olyan távol, mint a nyár elején. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke ugyanakkor nem hátránynak, hanem előnynek tekinti a többiek javulását.
„Az a legjobb, ha sok autó kerül közénk és a Brawn autói közé. A mostani folyamat ebbe az irányba mutat, hiszen amint visszatérünk a gyorsabb pályákra, magunk mögött hagyjuk a többieket, és már csak azért kell szurkolnunk, hogy ők a Brawn előtt maradjanak” – mondta Horner.
A McLaren, amely az év elején a vert mezőnyhöz tartozott, elképesztő feltámadást bemutatva süvített vissza az élre. A diadal óriási megkönnyebbülést jelentett Martin Whitmarshnak, aki a télen váltotta le Ron Dennist az istálló élén.
„Lewis első futamgyőzelménél is a dobogón voltam, többször átéltem már ezt a pillanatot, de sohasem volt ilyen különleges – mondta Whitmarsh, akinek óriási teher nyomta a vállát, már csak azért is, mert a vezetésével a csapat kilátástalan helyzetben kezdte az évet. – A verseny második fele idegtépő volt, és bár nem becsülöm le a csapat tagjainak érzelmeit, azt hiszem, senki sem akarta annyira ezt a sikert, mint én. Mostantól meghatározó szereplői lettünk a világbajnokságnak – bár nem küzdünk a trófeákért, fontos, hogy éppen hogy állunk az éllovas és üldözője autóihoz képest. A Magyar Nagydíjon mindenki elé kerültünk, és bízunk benne, hogy lesznek még ilyen versenyek.”
A Renault egyelőre abban sem biztos, hogy elindulhat Valenciában a következő futamon, amelyről veszély okozása miatt eltiltotta az FIA (a hungaroringi versenyen annak ellenére engedte ki a boxból egy kerékcsere után Fernando Alonsót, hogy szabályosan rögzítette volna a jobb első kereket, nem értesítette a pilótát a problémáról, és nem reagált Alonso felvetésére, hogy vibrál az autó). A francia csapat jelezte, hogy fellebbez, de a szakemberek nem sok esélyt adtak annak sikerére. Pedig még a valenciai futam szervezői is könyörögni kezdtek, hiszen a spanyol nézők elsősorban Alonsóra kíváncsiak, és már elég sok jegy elfogyott elővételben.








