Még mindig bosszús vagyok

Vágólapra másolva!
2009.07.24. 01:16
Címkék

Aludtunk egyet a németek elleni meccsre, de még mindig boszszús vagyok. Ráadásul nehéz lenne bármilyen újdonságról beszámolnom, mivel továbbra is az uszoda–szálloda vonalon éljük az életünket. Az edzéshelyszínek messze vannak a hoteltől, fél órát vagy még többet szoktunk utazni, de mivel az edzéseket leszámítva egész nap van időnk pihenni, ez nem különösebben megterhelő. Csütörtökön konditeremben gyakoroltunk, délután pedig vizes edzésünk volt. Szerencsére most már teljesen egészségesnek mondhatom magam – az első néhány napban valami megtámadhatta a szervezetemet, és emiatt ment a hasam. Örülök, hogy hamar felgyógyultam, és nem olyan súlyos a helyzet, mint Cseh Lacié, akinek ezúton is jobbulást kívánok. Több családtagom, ismerősöm is kért tőlem jegyeket a meccsekre, de először nem kaptam egyet sem. Miután kiérkeztünk, megpróbáltam szerezni, de még nem kaptam választ a szervezőktől, remélem, sikerrel járok. Emellett abban is bízom, hogy honlapom, a www.kisgabor.hu szerkesztője is megkapja az akkreditációját.

Legfrissebb hírek

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
2 perce

Sergio Navarro: Öröm volt látni, hogy a játékosok megvalósították a megbeszélt taktikát

Labdarúgó NB I
5 perce

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
33 perce

„Nagyon sok szép állomása volt ennek az útnak” – Molnár Tamás 50 éves     

Vízilabda
49 perce

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
1 órája

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
1 órája

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
8 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik