Inter, Milan kipipálva

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2009.07.24. 01:16
Címkék

Az Inter után a másik milá nói hatalmasságot, a Milant is legyőzte a mexikói Club América az egyesült államokbeli szupertornán, és ezúttal tizenegyesekre sem volt szüksége: Daniel Márquez jó ütemű fejese a 84. percben elejét vette a szétlövésnek magyar idő szerint csütörtökre virradóra.

Az Atlantában óriási érdeklődés, 53 ezer néző előtt lejátszott mérkőzésen látszott, hogy az olasz klub a felkészülés elején tart. A mexikóiak mindkét góljánál elaludtak a középső védők – az elsőnél éppen Oguchi Onyewu, az amerikai szerzemény, aki most mutatkozott be Leonardo csapatában. A meccs előtti utolsó edzésen külön gyakorló Andrea Pirlo, Alexandre Pato, Gianluca Zambrotta hármasból csak az utóbbi kapott játéklehetőséget (ő is csak csereként), míg Dida, Kaha Kaladze, Marco Borriello, Daniele Bonera és Thiago Silva egyáltalán nem játszott. Filippo Inzaghi ellenben máris kiváló formában van, a Los Angeles Galaxy után az Américának is betalált – köszönhetően Mathieu Flamini nagyszerű kiugratásának.

Pénteken pikáns erőpróba vár a Milanra Baltimore-ban: az ellenfél a Chelsea lesz, amelyet a piros-feketéktől nyáron elszakadó Carlo Ancelotti irányít…

Legfrissebb hírek

Női Tour de France: Vas a 68. helyen pénteken, Squiban pedig duplázott

Kerékpár
28 perce

Orbán Viktor is köszöntötte a 75 éves Gulyás Lászlót

Egyéb egyéni
34 perce

Elkészült a vádirat, Hakimi 15 év börtönt is kaphat – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: tizenhárom csapat az élvonalban

Röplabda
1 órája

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
1 órája

Puska, pisztoly és korong Eb: a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
1 órája

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik