Egy hónap alatt rendezik mindhárom szakaszt a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vágólapra másolva!
2025.08.01. 16:06
null
Fotó: waterpolo.hu/Facebook
Augusztus végén kezdődik és szeptember végén már le is zárul a férfi vízilabda Magyar Kupa az új idényben.

A vlv.hu szakportál pénteki beszámolója szerint az első – úgynevezett irányított kvalifikációs – szakaszban nem vesz részt a legutóbbi bajnoki idény első négy helyezettje, vagyis a Ferencváros, a Vasas, a BVSC és a Szolnok. A csapatokat a bajnokságban elért helyezésüket figyelembe véve jövő szerdán négy darab hármas csoportba osztják be, és augusztus 29-31-én minitornákon körmérkőzést játszanak. Döntetlen végeredmény nem lehetséges. A négy csoportelső jut a legjobb nyolc közé, csatlakozva a kiemeltekhez.

A szeptember 12-14. között esedékes negyeddöntők párosítását vaksorsolással készítik el, a párharcok oda-visszavágós rendszerben zajlanak majd. Ebben a fázisban lehetséges döntetlen, hiszen a legjobb négy közé jutásról az összesített eredmény dönt.

A szeptember 26-28. között sorra kerülő négyes döntő részvevőit is vaksorsolással állítják párba, a döntőbe jutás egy mérkőzésen dől el, ahogyan a finálé és a bronzérem is.

Az élvonal 14 csapatának kötelező az indulás, részvételi joga van a legutóbbi kieső PVSK-Mecsek Füszértnek és a másodosztályban második helyezett Viwa OSC-nek. Utóbbi átadta a bajnokságban való indulás jogát másnak, így a szövetség a harmadik helyezett Pécsi EAC-ot kérte fel a kuparészvételre. Valamennyi érintett klub határidőre beadta a nevezését.

A kupagyőztes jogot szerez az Eurokupa-indulásra.

 

Legfrissebb hírek

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.09.10. 01:19

Főleg fiatalok kaptak meghívót a női vízilabda-válogatott szeptemberi összetartására

Vízilabda
2025.09.09. 10:43

Vízilabda: Európa-bajnoki bronzérmes az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.07. 21:16

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17

Vízilabda: a bronzért játszanak az U18-as lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:51

Vízilabda: a Démétér Ház által támogatott gyermekek játszhattak együtt a vb-ezüstérmes női válogatott tagjaival

Vízilabda
2025.09.06. 15:05

Vízilabda: elődöntős az U18-as leányválogatott a máltai Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.05. 22:16
Ezek is érdekelhetik