Vizsgálják a papírokat

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2009.07.22. 00:16
Címkék

Régi nóta: anyagi gondok nehezítik a diósgyőri labdarúgóklub helyzetét. A korábbi tulajdonos, a szegedi illetőségű Szeviép kivonult (a hírek szerint a miskolci önkormányzattal nem jutott dűlőre, a város nagy volumenű beruházásokban támaszkodott volna a szegediekre, de végül nem lett semmi az együttműködésből), és a DVTK üzemeltetésében vállalt tulajdonrésze a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető (DSM) Nonprofit Kft.-hez került. Utóbbi cég képviselői elmondták: átmeneti az állapot, vagyis csak addig kívánják működtetni a miskolci labdarúgást, amíg nem érkezik olyan tulajdonos, befektető, amely végre-valahára felvirágoztatja a klubot.

Talán vége a bizonytalanságnak… Kisteleki István, az MLSZ elnöke arra kérte a licencadó bizottságot, hogy kedden 18 órától rendkívüli ülésen vizsgálja felül a DVTK-nak korábban megadott rajtengedélyt. Amíg a bizottság nem adja meg újra a licencet a klubnak, addig az MLSZ a most esedékes, televíziós jogdíjból befolyó, a klubot illető pénzt sem utalja át. A szövetség minden dokumentumra kíváncsi, főleg a kft.

tulajdonrészének átadásáról szóló papírokat ellenőrizné. A szövetség várja azt a nyilatkozatot, amelyben az új tulajdonos vállalja, hogyan és miből működteti a klubot.

Nem árt az alaposság: nemrég a Sopron csődölt be menetközben, és a Tatabánya is a szezon során jelezte, nem bírja az élvonal jelentette terheket, ezért akkor sem nevezne, ha véletlenül bent maradna, némileg komolytalanná téve a bajnokságot.

Sokan aggódnak, mi lesz a DVTK-val.

Ha kedden lesz is újra licencengedély, a megnyugtató megoldás még várat magára.

Legfrissebb hírek

Népsport: Zsák Károly, az érzékeny kapus

Népsport
12 perce

Gyász: 39 évesen elhunyt a Baltimore Ravens korábbi Super Bowl-győztes játékosa

Amerikai sportok
17 perce

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
22 perce

Bujdosó Imre: Nem volt kérdés, hogy hazajövök

Egyéb egyéni
46 perce

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: szeptember jelöltjei

Utánpótlássport
1 órája

Tenisz: a címvédő olasz páros vár Stollárékra a pekingi döntőben

Tenisz
1 órája

Európai kézilabdaligák: Ónodi-Jánoskúti három gólt lőtt, hat gólpasszt adott

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik