Muszáj volt hazajönnie

B. CS.B. CS.
Vágólapra másolva!
2009.07.22. 00:16
Címkék

A vasárnap Eb-aranyat nyerő Sidi Pétert hétfőn nem Eszéken, a sportlövő Európa-bajnokság helyszínén értük utol, hanem Budapesten, hatalmas háttérzaj közepette. Nem kell aggódni, neki nem esett baja, a fegyvere azonban felmondta a szolgálatot, így haza kellett jönnie, hogy orvosolják a problémát. A 300 méteres nagyöbű szabadpuska fekvő számának selejtezőjét így nem tudta befejezni, de az összetett alapversenyére visszaér, így zavartalanul folytathatja az Eb-t. Sidit szerencsére egyáltalán nem zökkentették ki a történtek: „Ezek a fegyverek elméletileg két évig bírják, valójában azonban sosem lehet tudni, meddig húzzák, mikor esnek szét. Úgyhogy még azt sem nevezném felelőtlenségnek, hogy hároméves puskával indultam el az Eb-n. Eltörött egy alkatrész, amit ki kell cserélni, ezért jöttem haza, de amint sikerül kijavítani a hibát, indulok vissza Eszékre. Mindenkivel előfordul az ilyesmi, még az olimpiai bajnokokkal is. Az a szerencsém, hogy mindez a fekvő szám közben történt, és nem az összetettben.” No meg az, hogy nem Svédország északi csücskében rendezik az Eb-t… Sidi mellett férfi traposaink révén is érdekeltek voltunk a hét első napján, Szollár András és Hegyi Norbert azonban nem jutott be a döntőbe. Szollár a 40., Hegyi a 49. helyen végzett, a versenyt az olasz Giovanni Pellielo nyerte meg. Legközelebb szerdán avatnak Európa-bajnokot magyar érdekeltségű számban: a Jambrik István, Pálinkás Lajos, Takács Tibor alkotta gyorstüzelésű pisztolycsapatunk versenyez.

Legfrissebb hírek

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Barca–Real, Liverpool–Arsenal, ZTE–Újpest

Minden más foci
6 órája

Pakson fordított és győzött a Fradi; már-már bajnokok a győri női kézisek

napilap
6 órája

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
6 órája

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
6 órája

Agyonhallgatás után – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Volt egy kis kavarás… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik