Egy kíváncsi szakember

Tavaly hosszas tanakodás után vállalta el újabb négy évre a válogatott irányítását. Fél év elteltével milyen érzésekkel várja a következő világversenyt?Tavaly hosszas tanakodás után vállalta el újabb négy évre a válogatott irányítását. Fél év elteltével milyen érzésekkel várja a következő világversenyt?

Kíváncsi vagyok, hogy amit eddig meg tudtunk csinálni, az mire lesz elég, és hogy mennyire fogja segíteni vagy zavarni a további kísérletezési kedvem a csapat szereplését, eredményességét. Cserélgettem játékosokat több poszton is, ami jónak tűnt, de nekik többévnyi beidegződés után bizony nem egyszerű. Vannak, akik univerzálisak, több poszton bevethetők, s ha valaki más poszton is tud valakit helyettesíteni, butaság lenne kihagyni. Begyepesedett dolog lenne, ha csak a klubban látottak alapján válogatnám össze a posztokra a játékosokat. Fel kell ismernem olyan tartalékokat, amelyek gyakran véletlenszerűen tűnnek fel. Hiába dolgozom, mondjuk, tizenhárom éve valakivel, ebben az összetételben ez az első évünk, s mindenki ellépett a saját pozíciójától. Nemcsak a a játékrendszert tekintve kellett fel- vagy oldalt mozogni, hanem a csapatban betöltött szerep szerint is.

Kijelenthető, hogy most nyugodtabban készül a világbajnokságra, mint korábban?

Nincs az, ami Peking előtt. Azóta kevesebb mint egy év eltelt, kiegyensúlyozott feszültség van bennem. A játékosokon voltaképpen nincs eredménykényszer.

Viszont lehet újra csapatot építeni. Milyen érzés?

Izgalmas. Taktikailag kevesebbet fogok változtatni, egyelőre saját magunkat kell elhelyeznünk. Jelentős taktikai húzás akkor lehetséges, ha már kicsit összegyúródott a társaság. Most az alaptaktikát kell a csapatnak jól ismernie, tudni kell, kinek mi a feladata, és mit nem kell megpróbálnia. Lehet, hogy erre rá fog menni a világbajnokság, és nem fogunk különleges húzásokkal kirukkolni. De szinte minden világversenyen van valami extra séma, amelyet addig nem gyakoroltunk, de aztán előhúztuk – mondjuk az athéni olimpia döntőjében a fór, vagy Kásás Tamásnak a falból lőtt góljai Pekingben. Mindig van nyuszi a kalapban…

Ezek szerint Rómába is viszi a varázscilindert.

Nem mondom, hogy direkt nem, inkább azt, hogy ha szükség lesz rá, veszünk egyet.

A mostani csapatot, helyzetet mennyire lehet az 1997-eshez hasonlítani?

Sevillában sem mi voltunk az esélyesek. Volt sanszunk, de ha három esélyest kellett volna mondani, mi nem tartoztunk volna oda, ha hatot, akkor igen. Ehhez képest végül megnyertük az Európa-bajnokságot. Most sem vagyunk a legjobb háromban, de nem vagyunk kívül a haton. A délszlávok mögött, a spanyolokkal, amerikaiakkal, ausztrálokkal, olaszokkal vagyunk együtt, közöttük viszont elöl. Az esélyesek többet készültek, mint mi, kevesebbet változtattak, ahol pedig többet, így a szerbeknél, az tulajdonképpen egy klubcsapat. Viszont négy negyed alatt bárkit legyőzhetünk.

Többen úgy vélekednek, csak altat, és le akarja venni a terhet játékosai válláról.

Nekik azt kell játszaniuk, amit tudnak, nem azt nézniük, milyen érem lesz, ha lesz egyáltalán. Bátran kell játszani. Most viszont ezerrel, foggal-körömmel csak a Magyarország–Kanada meccs első negyedére koncentrálunk. Aztán ha lefújják, a másodikra – és így tovább. Ha nagy hülyeséget nem csinálunk, elégedett lehet mindenki.

Tehát a teljesítmény, a játék, amelyet szeretne viszontlátni, legalább annyira fontos, mint a helyezés?

Sokkal jobban zavar, ha szisztematikusan gyengébbet nyújtunk. Ha rosszul játsszuk a hátrányt, a védekezést, a hat a hat elleni támadást, akkor csak a gyengébb csapatokat tudjuk megverni, a hasonlóktól kikaphatunk. Ha nagy meccsen, erős ellenféltől szenvedünk vereséget, inkább egyéni hiba miatt kapjunk ki, mintsem hogy szisztematikusan ne oldjunk meg valamit. Ezt nem engedhetem meg, ezt ki kell javítani, és akkor nagyon rossz már nem lehet.

Ezzel együtt lehet kimondott cél a négy közé jutás?

Mivel ez a negyeddöntőn múlik, az nekünk nagyon fontos meccs lesz. Nagyon bosszantana, ha hülyeséget csinálnánk. Nemcsak hülyeségeket, ki nem kényszerített hibákat sem akarunk elkövetni, jól akarunk játszani. Aztán ha sikerül, az elődöntőben már az esélyesség kisebb súlyával könnyen elképzelhető, hogy felülmúljuk önmagunkat.

Milyenek a visszajelzések azzal kapcsolatban, hogy a közönség mit vár a csapattól a római világbajnokságon?

Amióta elkezdődött a felkészülés, a számítógépet csak az e-mailek megnézésére használom, újságot nem veszek. Akik pedig közvetlen közel állnak hozzánk, nem zavarják meg ezt a fajta nyugalmat a hírek közvetítésével. Amit az uszodában éreztem, Gyöngyösön, Cegléden, a Szigeten, de még Bukarestben is, az a szeretet. Sok magyar szurkol nekünk. Volt már olyan, hogy ötödikként jöttünk haza világbajnokságról, mégis egy óra alatt értünk csak ki a reptérről. Jó érzés, hogy akkor is szeretnek bennünket, amikor esendőek vagyunk.