Kétszer is jókor szökött

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2009.07.16. 23:26
Címkék

A Columbia nélkül nem megy.

Mármint a sprintbefutó. Ha Mark Cavendish csapata nem áll a mezőny élére, akkor – úgy tűnik – szabadon portyázhatnak a szökevények. A gárda vezetősége éppen a napokban fakadt ki amiatt, hogy amíg ők folyamatosan az élen vannak, segítenek a szökevények üldözésében, a többiek (többek között a sárga trikós Rinaldo Nocentini csapata, az AG2R) spórolnak az erejükkel. Ezért helyezték kilátásba, hogy ha nem kapnak támogatást a jövőben, ők is „nagy ívben tesznek” a szökevények befogására.

Ez már csütörtökön bekövetkezett, amikor a szakasz első harmadában összeálló hetes bollyal csak annyira tartotta a tempót a mezőny, hogy a négyperces különbséget stabilizálja. Aztán a hajrában már ez sem érdekelte. Amikor a hetek közül a dán Nicki Sörensen robbantott, s másodszor is megszökött, akkor hátul lassítottak, a célba már majd hatperces hátránnyal gurultak be. A mezőnyhajrában Mark Cavendish legyőzte Thor Hushovdot, és őrzi a szerdán visszaszerzett zöld trikót, míg a sárga továbbra is az olasz Rinaldo Nocentinin feszül.

„Rendkívül sok támadás volt az elején, igazi őrült bicikliversenyben vettünk részt – mondta a szakaszgyőztes Nicki Sörensen. – Végül sikerült jó csoportba kerülnöm, tökéletesen együttműködtünk, így meg tudtunk lépni a mezőnytől. Korábban a Vueltán aratott sikerem volt a legnagyobb győzelmem, de most már ezt tartom annak, elmondhatatlanul boldognak érzem magam. Harmincnégy éves vagyok, hatalmas fegyvertény, hogy ilyen eredményt értem el. Tudtam, hogy a szökevények közül is meg kell szöknöm, mivel Franco Pellizotti a sprintben gyorsabb lett volna nálam. Ideges voltam, de végül minden jól sikerült.”

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
2 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
2 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
2 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
2 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
3 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik