Nem irigyek, hanem büszkék

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2009.07.15. 23:19
Címkék

Ha egy üzlet beindul…

A Magyar Futball Akadémia 2007 nyarán nyitotta meg kapuit, az első „generáció”, az U16-os csapat azonnal bajnok lett. Egy évre rá megduplázódott a honvédos gyerekek, valamint az aranyérmek száma: az U16-os együttes éppúgy első lett, mint az U17-es. Külön említést érdemel, hogy a második „eresztésű” U16-os gárda pontveszteség nélkül nyerte meg a bajnokságot – ki tudja, legközelebb talán az lesz a cél, hogy a szezon során ne kapjon gólt…

A fentiek ismeretében a riválisokat aligha teszi boldoggá a következő hír: a napokban megint gyarapodott a kispesti állomány, hiszen újabb huszonöt fiatalember lett a Szalai László vezette akadémia tagja. Velük együtt bővült a létesítmény is: szerda délelőtt adták át az MFA új szárnyát, amely további negyvennyolc tehetség elhelyezésére ad lehetőséget. Teljes kapacitással csak a jövő nyártól működik majd az intézmény, ugyanis a XIX. kerületben úgy gondolták, ahelyett, hogy innen-onnan összevásárolnak több korosztályos csapatot, jobban teszik, ha évről évre fokozatosan töltik fel a keretet, mivel így minden futballista ugyanazt a képzést kapja. Ami a körülményeket illeti: öt csillagot nem lehet kirakni az épület oldalára, de nem is kell, mert ami a gyerekek fejlődéséhez kell, az adva van (hab a tortán, hogy a tantermekben piros-fekete függönyök lógnak).

Mielőtt a piros-fehér-zöld szalagot átvágták volna, Gajda Péter, Kispest polgármestere, illetve Orbán Viktor, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója, a Fidesz elnöke tartott rövid beszédet, e helyütt utóbbi szavait érdemes kiemelni: „Azért szeretek a honi futball utánpótlásában forgolódni, mert ezen a téren még nem ütötte fel fejét a régi magyar betegség, az irigység. Ha az egyik akadémia sikert ér el, annak a többi tud örülni. A magam részéről ezúton is gratulálok az MFA bajnoki címeihez, különösen az U16-os korosztály fantasztikus, százszázalékos teljesítményéhez. George F. Hemingwaynek, a klub tulajdonosának pedig azért gratulálok, mert ha ő nincs, akkor most Puskás Ferenc és Bozsik József egykori sikereinek helyszínén minden bizonnyal lakópark állna. George F. Hemingway megmentett valamit, olyasvalamit, amire jövőt lehet építeni.”

Legfrissebb hírek

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
12 perce

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
48 perce

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
48 perce

A US Open után visszavonul Petra Kvitová

Tenisz
54 perce

Klub-vb: a játékmegszakítás sem zavarta meg a brazilokat, simán nyert a Palmeiras

Klub-vb
1 órája

Klub-vb: Inter Miami–FC Porto

Klub-vb
1 órája

Klub-vb: az időjárás közbeszólt, félbeszakadt a Palmeiras–Al-Ahli mérkőzés

Klub-vb
1 órája

Nyílt vízi úszás: magyar arany, ezüst és bronz(ok) is a nyitónapon

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik