Ez több mint egy meccs

Vágólapra másolva!
2009.07.15. 23:19
Címkék

Az Újpest tizenegyszeres válogatottja, Rajczi Péter olyan játékos, aki semmitől és senkitől sem tart. Ha valahol szüksége lesz a bátorságra, Bukarestben biztosan, a Steaua védői bizonyára nem kímélik majd, és vélhetően a hangulat sem lesz baráti.

Fél?

Eszembe sem jut – mondta kapásból Rajczi Péter. – Különben is, mitől kellene?

A fogadtatástól és egyáltalán a bukaresti hangulattól, amely feltehetően nem lesz barátságos.

Nem kell ezt túlragozni. Ez futballmeccs, s olyan légkör várható, amilyen az éles találkozók velejárója.

Bosszankodik még azon, hogy a legnehezebb ellenfelet kapták?

Nem, mert nincs értelme. Már csak azért sem, mert egyelőre nem tudjuk, mi lesz a párharc vége. Az is lehet, hogy a végén jól jövünk ki belőle. Persze azt mindannyian tudjuk, hogy a magyar–román párharc mindig több szimpla futballmeccsnél. Mi is érezzük, hogy saját szurkolóink mellett szinte az egész ország mellettünk áll.

William McStay miként készíti fel önöket erre a kiélezett mérkőzésre?

Tulajdonképpen „iskolázunk” az edzéseken, ugyanis a szöglet- és szabadrúgásokból továbbra is veszélyesek akarunk maradni. Hiszek abban, hogy meglepjük a románokat, és nincs kizárva a jó eredmény sem.

A jó eredmény mit jelentene?

Ez az a meccs, amelyen mindenki száz százalékig odateszi majd magát. Nincs még kész a csapatunk, de nagyon akarjuk a sikert. A döntetlennek már örülnék, de hiszek benne, hogy nyerhetünk is. Ez a találkozó mindenkit motivál, sokkal jobb a Steaua ellen készülni, mint mondjuk a liechtensteini Vaduz ellen.

Mi a különbség egy magyar és egy skót edző között?

Minden szakember más, és ehhez nem kell külföldinek lennie, hiszen az elvek is különböznek. Az viszont érdekes, hogy William McStay nagy hangsúlyt fektet az alapfeladatokra. Rengeteget gyakoroljuk a passzokat, a labdatartást. A magyarázat? A skót edző azt vallja, a külföldi játékosok nem technikailag jobbak, hanem a labdával hibáznak kevesebbet. Ráadásul sokat beszélget velünk, próbál mentálisan felkészíteni minket. Minden szituációt elmagyaráz, minden rossz passznál elmondja, ha a meccsen is ez történik, abból mekkora baj lehet. A lényeg, hogy tudjuk, mit miért csinálunk.

Legfrissebb hírek

„A spanyol játékvezető fejszéje lesújtott Magyarországon” – bolgár lapszemle

Bajnokok Ligája
11 perce

„Ez egyfajta drog a futballban dolgozóknak” – Robbie Keane a Groupama Aréna hangulatáról

Bajnokok Ligája
42 perce

Papp Kristóf: Revansot akarunk venni!

Európa-konferencialiga
1 órája

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
8 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Tottenham Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
8 órája

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; A Fradi egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
8 órája

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
8 órája

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
8 órája
Ezek is érdekelhetik