Sikeres üldözőverseny

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2009.07.09. 23:32
Címkék

Érdekes látványban volt részünk jó egy órával a mérkőzés előtt a ceglédi termálfürdő kávézójába érve. Az egyik asztalnál Greg McFadden ausztrál szövetségi kapitány ült, vele szemben pedig játékosai foglaltak helyet, s a lányok szorgalmasan jegyzeteltek. Hogy a kapitány éppen zh-t íratott velük, vagy a taktikát írták le, nem tudhatjuk, de a magyar válogatottal vívott barátságos mérkőzésen a vendégek tökéletesen mondták fel a leckét. Az elején ugyanis nem ment a mieinknek. A lövések többsége vagy célt tévesztett vagy az ausztrálok kapusa védett, nem hiába mondta-kérte Petrovics Mátyás, hogy ne csak egyenesen, keresztbe is lőjenek a lányok. Eközben az ausztrálok háromszor is betaláltak, s ez meghatározta a meccs alakulását. A magyarok küzdőszellemére nem lehetett panasz, hiszen igyekeztek, és a második negyedtől kezdve már tartották a lépést a riválissal, amely azonban a fontos pillanatokban rendre betalált. A negyedik negyedben aztán zsinórban három gólt lőtt válogatottunk („Ha most megy, eddig miért nem?” – hangzott el a költői kérdés a lelátón), így jó két perccel a lefújás előtt már nálunk volt az előny (fordítottak a lányok, amiért jár a dicséret), amikor az ausztrálok még értékesítettek egy fórt.

Legfrissebb hírek

Csoda Svédországban: bajnok lett a Mjällby

Minden más foci
1 perce

Lökéshullám – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
1 perce

Keddi sportműsor: folytatódik a Bajnokok Ligája alapszakasza

Minden más foci
1 perce

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt otthonából

Olasz labdarúgás
13 perce

Gólok, könnyek, emberség – a Bölöni-film ősbemutatója Marosvásárhelyen

Minden más foci
32 perce

Férfi röplabda Extraliga: sorozatban 60. vereségét szenvedte el a Dunaújváros

Röplabda
46 perce

Ökölvívás: újabb négy magyar negyeddöntős az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kerkez Milos is a kritikák kereszttüzébe került Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik