Kell még egy csapat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.07.07. 23:09
Címkék

Július 6-án, hétfőn zárult le a férfibajnokság nevezési határideje. Elvileg.

Csakhogy az októberben rajtoló szezonra eddig csupán tizenegy csapat nevezett, az előző idény első tizenegy helyezettje, ami azt jelenti, hogy egyelőre nincs meg a versenykiírásban szereplő tizenkét együttes.

A szabályok szerint az ob I utolsó helyezettje (ez volt a Fehérvár) helyett az ob I B első helyezettje kerülhet fel az első osztályba. A hírek pedig sokáig arról szóltak, hogy a győztes Ybl WPC vállalja is a szereplést, az utóbbi hetekben azonban fordult a kocka, a klub anyagi lehetőségei nem engedik meg az indulást, ezért nem nevezett. A szakosztály mindenese, Köllő Attila a pólószövetség honlapján elmondta, heti három edzéssel képtelenek lennének felvenni a versenyt az első osztályú csapatokkal, a több edzéshez pedig több pénzre lenne szükség, mivel az uszodabérletért is fizetni kell.

Ha tovább böngésszük a versenykiírást, a Fehérvárnak (miután az ob I B bajnoka nem indul) osztályozót kellene játszania a másodosztály ezüst- vagy – visszalépése esetén – a bronzérmesével, de Fehérváron se csapat, se edző, se pénz, örülnek, ha az új idényben az ob II-ben el tudnak indulni. Ráadásul az ob I B másodikja, a Neptun és a harmadikja, az ASI sem tudja vállalni az első osztályt, ezért van egyelőre csak tizenegy csapat.

Információink szerint a másodosztály dobogósainak mindegyikénél folynak a tárgyalások a reménybeli szponzorokkal, és ha sikerrel járnak, mégis nevezhetnének az ob I-re. A versenykiírás szerint csak a másodosztály érmesei jogosultak az indulásra, ezt a szabályt pedig csak az elnökség változtathatja meg.

Igaz, ha esetleg találnának egy potenciális indulót, még mindig jobb és egyszerűbb lenne a versenykiírást megváltoztatni, mint a sportágra nézve kínos csonka bajnokságot elindítani.

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
6 perce

MotoGP-gyorstalpaló 1. rész

Egyéb autó-motor
30 perce

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
58 perce

Vasárnapi sportműsor: három meccs az NB I-ben, forduló az NB II-ben és az NB III-ban is

Minden más foci
7 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
8 órája

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
8 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
9 órája

Saját élőink – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik