Cavendish: sprint!

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2009.07.07. 23:09
Címkék
A második után a Francia körverseny harmadik szakaszát is Mark Cavendish nyerte meg. Az etap érdekessége, hogy a főmezőny két részre szakadt, s mivel Lance Armstrong az első csoporttal ért be, előrelépett a harmadik helyre, a sárga trikó továbbra is Fabian Cancellarán feszül.

Mark Cavendisht nem lehet le győzni. A brit sprinter az idén két hajrából kettőt nyert meg a Tour de France-on. Ezúttal anynyiból volt könnyű dolga, hogy az oldalszél által szétszakított mezőny első felében csak Thor Hushovd volt rajta kívül vérbeli sprinter, a Columbia azonban vasárnap után hétfőn is tökéletesen vezette fel a hajrát, így Cavendisht ezúttal sem érték utol. Fölényére jellemző, hogy a befutó pillanatában arra is volt ideje, hogy a kezét a füléhez emelve, telefonálást imitálva utaljon a csapat új támogatójára, egy telekommunikációs cégre.

„Senki sem akart nagyon vezetni a szakasz során, csak a mi együttesünk, mintha a többiek a csapatidőfutamra tartalékoltak volna. A befutó csodálatosan alakult, a fiúk remekül dolgoztak, és szakaszgyőzelem lett kitartásunk jutalma. A legtöbb istálló úgy versenyzett hétfőn, mintha junior lenne” – mondta a befutó után Cavendish.

A brit mellett Lance Armstrong volt a szakasz másik főszereplője. Úgy tetszik, az amerikai képtelen a háttérben maradni. A hétfői szakaszon elvileg csak békésen végig kellett volna tekernie, de korántsem így történt. Már a marseille-i rajt előtt mindenki rá és az Astanára figyelt, mivel a kazah gárda már megint elkésett a rajtról (pontosabban a rajt előtti proceduráról), aminek követekeztében még az időbüntetés lehetősége is felvetődött – ez egyelőre elmaradt.

Néhány órával és több mint 160 kilométerrel később viszont már nem késlekedett a hétszeres Tour-győztes. A mezőny élén a Columbia és a Skil-Shimano hatalmas tempót diktált, s a tenger felől fújó oldalszél szétszakította a mezőnyt. Elöl mindössze huszonnégyen maradtak (köztük heten a Columbiából!), az esélyek közül pedig egyedül Lance Armstrong – ebből is látszik, hogy az amerikai mily rutinos róka, pontosan tudta, mikor kell elöl helyezkednie, ráadásul 1999-ben, amikor 7:37 perccel előzte meg Alex Züllét, 6:03 percnyi előnyt azzal szerzett, hogy az oldalszélben szétszakadó mezőny első felében tekert, míg Zülle hátul ragadt. Armstrongék csoportja negyven másodpercet adott a többieknek, a különbség akkor lehet igazán értékes, ha az amerikai tényleg olyan erőben van, hogy megnyerheti a Tourt. Ha nem, akkor Alberto Contador és a többiek simán ledolgozhatják a hátrányukat a harmadik helyre előrelépő Armstronggal szemben – például a vasárnapi hegyi befutó során.

Eredmények a 13. oldalon

Legfrissebb hírek

Szuperliga: Topolyai SC–Szpartak Szubotica

Minden más foci
1 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: zovábbra is a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
11 perce

Elveszítette az újoncrangadót a Csíkszereda, maradt az utolsó helyen

Minden más foci
18 perce

Női Tour: szakaszgyőztesként Ferrand-Prévot állt az élre, Vas 72. lett szombaton

Kerékpár
44 perce

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
52 perce

Ülőröplabda Eb: a nőknél olasz, a férfiaknál bosnyák címvédés Győrben

Röplabda
58 perce

Döntőbe jutott a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik