Szávay–Marosi a nyitó körben

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2009.07.05. 23:16
Címkék

Elkészült a sorsolás a 220 ezer dolláros budapesti WTA-viadalon, a GDF Suez Grand Prix-n, amelyen Szávay Ágnes alanyi jogon, Marosi Katalin és Arn Gréta pedig szabadkártyával került a főtáblára. Az már bizonyos, hogy mindhárman nem juthatnak be a legjobb tizenhat közé, a negyedik kiemelt Szávay és a tavaly a legjobb nyolc között búcsúzó Marosi már az első körben összekerül. Összecsapásuk győztesére pedig vagy az olasz Tathiana Garbin vagy egy selejtezőből feljutó rivális vár, míg Arn a román Ioana Raica Olarut kapta. Mindannyian a főtábla alsó felébe kerültek, azaz a döntőig elkerülik az első kiemelt svájci Patty Schnydert – a címvédő francia Alizé Cornet viszont ezen az ágon található.

Szombaton egyébként már megkezdődtek a selejtező küzdelmei, amelyben a hat magyar próbálkozónak sajnos csak a minimumot sikerült hoznia. Öröm az ürömben, hogy ez is két hazai játékos továbbjutását jelentette, más kérdés, hogy Szávay Blanka Imre Yvettel, Jani Réka pedig Bulgakova Vasziliszával mérkőzött, azaz így vagy úgy, de mindenképp magyar sikert hoztak volna a meccsek.

A fiatalabb Szávayhoz, illetve a lassan a felnőttmezőnyben is szárnyait bontogató Janihoz még Argyelán Csilla és Kapros Anikó csatlakozhatott volna, ám mindketten kikaptak magasabban rangsorolt ellenfelüktől.

Legfrissebb hírek

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
11 perce

A kormány több mint két és fél milliárd forinttal támogatja a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programot

Egyéb egyéni
13 perce

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
26 perce

A FTC volt szerb edzőjét meneszti a Szpartak Moszkva – sajtóhír

Minden más foci
56 perce

Vitorlázás: rajtol a Nacra 15 Eb Balatonföldváron

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kézilabda Ek: svájci és osztrák ellenfél a magyar csapatoknak

Kézilabda
1 órája

Erling Haalandot nem lehet megállítani – vajon a Villarrealnak sikerül?

Bajnokok Ligája
1 órája

Férfi röplabda BL: meglepetésre készülnek a fehérváriak

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik