Mégis lesz Interliga

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2009.07.05. 23:16
Címkék

A hét végén Belgrádba utazott Halmos R. Péter, a ZF-Eger és Sági Gábor, az Uniqa-UTE vezetője, hogy tárgyaljanak az új regionális bajnokságról, a magyar, szerb, román és szlovák csapatokat felvonultató Interligáról.

A megbeszéléseken döntés született arról, hogy létrehoznak egy szerb bejegyzésű céget, amely az Euro-Interligára (át)keresztelt sorozat lebonyolítását felügyeli. Ennek vezetője a Partizan Beograd első embere, az egykor jugoszláv színekben olimpiai bajnok kapus, Alekszandar Sostar lesz, míg az elnökségben a magyar klubokat Halmos R. Péter képviseli. Ezzel eldőlt, hogy a néhány héttel ezelőtt felröppent hírekkel szemben (anyagi okok miatt elmarad a sorozat), mégiscsak megrendezik a montegrói-horvát-szlovén Jadranska Liga után a régió második, országokon átívelő bajnokságát

Az Euro-Interligában körmérkőzéses rendszerben játszanak a csapatok (rájátszás nincs), s ezután alakul ki a végső sorrend. Szintén biztos már, hogy a magyar klubok egymás elleni mérkőzései beszámítanak a hazai bajnokságba, azaz ők ezzel letudják alapszakaszbeli összecsapásaikat. Az Euro-Interliga programja az itthoni és a nemzetközi versenynaptár ismeretében alakul ki.

Legfrissebb hírek

Gólok, könnyek, emberség – a Bölöni-film ősbemutatója Marosvásárhelyen

Minden más foci
19 perce

Férfi röplabda Extraliga: sorozatban 60. vereségét szenvedte el a Dunaújváros

Röplabda
33 perce

Kerkez Milos is a kritikák kereszttüzébe került Liverpoolban

Angol labdarúgás
56 perce

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
1 órája

Birkózás: Lévai és Darabos is bronzmeccses az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Kangyal Balázs szerint nem volt tökéletes 60 perce a BJA-nak a „Konti Kupában”

Jégkorong
2 órája

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
3 órája

Német edzője lett a Ferencváros El-ellenfelének

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik