Díjazottak az ünnepen

Vágólapra másolva!
2009.07.05. 23:16
Címkék

Hagyományosan július elején ünnepeljük a Sportújságírás Világnapját. Az alkalomból több kollégát is kitüntetett a Magyar Sportújságírók Szövetsége. Feleki László-díjat kapott Ballai Attila, a Magyar Nemzet rovatvezetője, valamint lapunk fotórovatának vezetője, Németh Ferenc (jobbra), Életmű-díjat vehetett át Danis Barna és Fábián István, világnapi Elismerés-díjban pedig Bálint György, Márton István és Spiller István mellett a Nemzeti Sport munkatársa, Simon József (középen) részesült. A MSÚSZ-nívódíjpályázatán az írott sajtó kategóriában főmunkatársunk, Pietsch Tibor (balra) harmadik helyet szerzett Galambos Dániel (Képes Sport) és Erdei Tamás (MR Online) mögött. A fotósoknál Ilyés Tibor (MTI) képe lett a legjobb Szabó Miklós (Blikk) két munkája előtt

Legfrissebb hírek

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
10 perce

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
32 perce

Pesics és Csirkovics távozhat, két csatár is célkeresztben a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
43 perce

Olaszország vár a víz alatti hokiválogatottra a negyeddöntőbe jutásért

Egyéb csapat
1 órája

NS-képeslap: Székesfehérvár – a fehérvári és a magyar hoki új fellegvára

Jégkorong
1 órája

„Mit ne szeressek ezen?” – élvezi az életet az angol exkapitány

Angol labdarúgás
1 órája

Messi nélkül, Luis Suárez duplájával jutott elődöntőbe az Inter Miami – videó

Minden más foci
2 órája

Mizsér Attila zokniban futva lett aranyérmes Melbourne-ben

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik