Egy nap, négy meccs

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2009.07.04. 02:39
Címkék

Az elmúlt években az újpe rinti Király Sportlétesítmény és a Rádió Szombathely közösen szervezett tornája, a Király-kupa jelentette a nyári időszak legnagyobb labdarúgó-eseményét Szombathelyen. A hatodik alkalommal megrendezendő torna sikere az idén is borítékolható.

Az biztos, hogy a házigazda Haladás nem a legerősebb keretével vesz részt az egynapos, kétszer 30 perces meccsekből álló eseményen. A pénteki, ausztriai edzőmérkőzés összeállítását böngészve az is kijelenthető, a Vasas sem képvisel jelentős játékerőt szombaton, persze ettől még a két együttes nyitó mérkőzése (14 óra) színvonalas játékot hozhat. A torna másik összecsapásán a tavalyi győztes Kaposvári Rákóczi a Paksi FC ellen lép pályára (15.30), a győztesek a döntőben találkoznak, a vesztesek a harmadik helyért játszanak.

Az esemény fővédnöke s névadó szponzora, Király Gábor ezúttal nem lehet ott Szombathelyen, a 70-szeres válogatott kapus csapata, a TSV 1860 München megkezdte a felkészülést a Bundesliga 2. következő szezonjára. A szombati eseményre a belépők 800 forintba kerülnek, ám a 14 évnél fiatalabbak, valamint a 60 évnél idősebbek ingyen tekinthetik meg a mérkőzéseket.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
38 perce

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
39 perce

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
39 perce

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
1 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
1 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
1 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
1 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik