Örülne, ha megkeresnék

Vágólapra másolva!
2009.07.03. 00:41
Címkék

Megüresedett a női szövetségi kapitányi poszt, Ön távozott Gyöngyösről, korábban pedig azt mondta lapunknak, el tudná magát képzelni a válogatott edzőjeként. Nem túl sok az egybeesés?Megüresedett a női szövetségi kapitányi poszt, Ön távozott Gyöngyösről, korábban pedig azt mondta lapunknak, el tudná magát képzelni a válogatott edzőjeként. Nem túl sok az egybeesés?

Nincs olyan edző, aki ne nyilatkozott volna hasonlókat, és ne vállalná el ezt a szép posztot, ha felkérik.

Sinka László megkereste?

Nem, de még nagyon friss Imre Vilmos bejelentése, és számos kiváló, rutinos szakember dolgozik Magyarországon, aki még szóba jöhet.

Csak nem azt akarja mondani, hogy meg sem fordult a fejében, most eljöhet az Ön ideje?

Az idősebb, bizonyított edzők majdnem mind foglaltak már, és bízom benne, ahogy Ön is mondja, eljön az az idő, amikor lehetőséget adnak azoknak a fiatal trénereknek, akik korábban jó játékosok voltak – legyen szó akár rólam, akár kollégámról. Hogy ez mikor lesz, nem tudom, de mindenképpen ki kellene próbálni, mire jutnának a fiatalok, és nem szabad hagyni, hogy az utánpótlás egyre szerényebb eredményei rossz hatással legyenek a felnőttválogatottakra.

Július 22-ig sok víz lefolyik még a Dunán: ha Sinka László nem jelentkezne, ön megkeresné őt?

Én biztosan nem hozakodom elő ezzel. Sokszor beszélgettünk az elnök úrral, akkor is, amikor Svájcban dolgoztam, és jólesne most is egy beszélgetés a témával kapcsolatban, ahogy az is nagyon jólesne, ha felkérnének a kapitányi posztra.

Klubszinten érkezett ajánlata?

Nem, de ez nem lep meg, hiszen egyre kevesebb az első osztályú csapat, így egyre nehezebb elhelyezkedni. Nagyon szeretnék egyszer profi csapatot irányítani és nemzetközi porondra vezetni, de az is lehet, hogy erre jó néhány évet várnom kell még. Viszont külföldre nem szívesen mennék, inkább a családom közelében maradnék.

S ha ne adj’ Isten szeptembertől nem lenne edzői munkája, mihez kezdene?

Kézilabda-iskolát nyitnék, ahol várnám a tehetséges fiatalokat. Érdeklődésemnek családi vonatkozása is van: a nagyobbik, tízéves fiam már kézilabdázik, és szerintem előbb-utóbb viszi magával az öccsét is, aminek, mondanom sem kell, nagyon örülök.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Kosárlabda
26 perce

Elképesztő sebesség: így száguldott Pedro Acosta a Balaton Parkban – videó

Egyéb autó-motor
40 perce

Csikós Zsóka K–1 1000 méteren, Csizmadia Kolos K–1 200 méteren világbajnok!

Kajak-kenu
43 perce

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
1 órája

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
2 órája

F1: Malajzia nem tervezi, hogy ismét házigazda legyen

F1
2 órája

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik