A nagy cél az olimpia

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2009.07.03. 00:41
Címkék
A nemrégiben véget érő győri serdülő-világkupán remekül szerepeltek az ifjú magyar dzsúdósok, akik összesen tizenegy arany-, tíz ezüst- és tizenhét bronzérmet szereztek. A győztesek egyike a mindössze 13 esztendős Takács Márton volt.

A győri Nicsi Judo Club ifjú tehetsége már tíz éve cselgáncsozik. Annak idején a bátyja is ezt a sportágat űzte, Márton pedig szerette volna, ha nem marad el az idősebb testvértől, így a család őt is elvitte dzsúdózni. Elmondása szerint eleinte kicsit nyűgös volt, amikor a cselgáncsról volt szó, ám amikor elkezdte komolyabban venni, már tetszett neki, élvezte a sportágat. Ráadásul sikeresnek is mondhatja magát, mivel tavaly korosztályos országos bajnok lett, az idén pedig négy aranyérmet szerzett: megnyerte a Magyar Köztársasági Kupát, egy bajai válogatóversenyt, Erfurtban (Győr testvérvárosában) is első lett egy nemzetközi viadalon, majd következett a győri világkupa-diadal.

„Belülről elég nehéz volt a verseny – mondta Takács Márton a győri megméretésről. – Négy meccsem volt, kettő magyar, kettő pedig külföldi, horvát és osztrák dzsúdós ellen. Többnyire ipponnal nyertem az összecsapásokat, a fináléban viszont a bírók döntöttek a győzelemről. Ugyan éreztem, hogy én voltam a jobb, de nagyon izgultam, hogy a kék vagy a fehér zászlókat emelik-e a magasba.”

Nagy János tanítványa elmondta, több fontos versenyt nyert már meg, de ezzel együtt a hazai pályán elért sikerét tartja pályafutása legfontosabb győzelmének annak ellenére, hogy Erfurtban a holland és az izraeli korosztályos bajnokot is legyőzte. A hazai világkupaversenyen sok ismerős láthatta Takács Mártont, őt azonban kissé feszélyezi, ha hozzátartozói figyelik a lelátóról – néhány év és remélhetőleg több siker után ez is megváltozik majd, s büszke lesz rá, ha barátai, családtagjai tapsolnak neki.

Takács Márton jelenleg a vakációnak örül, az edzések újrakezdése után még egy fontos verseny vár rá az idén: a magyar bajnokság, ahol szeretné megvédeni címét a jövőre már az ifjúságiak között szereplő dzsudoka.

„Nagyon szeretnék ott lenni az ifjúsági olimpián, sőt rendkívül boldog lennék, ha a későbbiekben majd az ötkarikás játékokon is tatamira léphetnék” – mondta a vágyairól Takács Márton.

Legfrissebb hírek

Marozsán bízik a jó folytatásban Sanghajban

Tenisz
19 perce

BL: Kajrat Almati–Real Madrid

Bajnokok Ligája
46 perce

Liga 2: nyolcvanpercnyi vezetés ellenére pont nélkül maradt a Sepsi Bukarestben

Minden más foci
50 perce

Vívás: dupla dobogóval kezdte az idényt Komjáthy Boglárka

Utánpótlássport
1 órája

Óriási a tumultus Almatiban, de nem csúszik a Real Madrid BL-meccse

Bajnokok Ligája
1 órája

A BL-győztes Magdeburg legyőzésével döntőt játszhat a Veszprém a klub-vb-n!

Kézilabda
1 órája

A magyar parlamenti válogatott legyőzte a törököt

Magyar válogatott
1 órája

Tekvondó: érmünk lett a verseci GP-versenyen, kvalifikáció (még) nincs

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik