24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2009.07.03. 00:41
Címkék

Családias magyar–románCsaládias magyar–román

BUDAPEST. Már árusítják az augusztus 12-i Magyarország–Románia mérkőzés jegyeit. Az MLSZ mintegy húszezer belépőt kínál három- és négyezer forintos áron, amelynél olcsóbbak a családi belépők, hiszen a két felnőtt háromezer forintért, míg a velük érkező két gyermek ingyen nézheti meg a meccset a Puskás-stadionban.

Futballista és pályaedző

GYŐR. Jäkl Antal a következő szezontól a Győri ETO FC NB II-es csapatában futballozik, és mellette a pályaedzői teendőket is ellátja. A 37 éves középpályás a szezon végén hagyta abba az élvonalbeli futballt.

Pető Zoltán hazatér

SZOLNOK. Visszatér nevelőklubjához, a Szolnoki MÁV FC-hez Pető Zoltán. A 34 éves, kilencszeres válogatott balhátvéd, aki légióskodott Törökországban és Belgiumban, legutóbb pedig az NB II Nyugati csoportjában szereplő Felcsút SE-ben futballozott, egy évre szóló szerződést írt alá.

Alakul a keret

KECSKEMÉT. Egy plusz egy évvel meghosszabbította szerződését Koncz Zsolt a Kecskeméti TE-Erecóval. Ivan Lovric végleg, Tóth Zoltán, Kormos László és Menyhárt Attila kölcsönben távozhat csapattól.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Kosárlabda
19 perce

Elképesztő sebesség: így száguldott Pedro Acosta a Balaton Parkban – videó

Egyéb autó-motor
33 perce

Csikós Zsóka világbajnok K–1 1000 méteren!

Kajak-kenu
36 perce

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
52 perce

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
1 órája

F1: Malajzia nem tervezi, hogy ismét házigazda legyen

F1
1 órája

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik