24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2009.07.03. 00:41
Címkék

Montella befejezteMontella befejezte

OLASZORSZÁG. Bejelentette visszavonulását Vincenzo Montella. A Roma 35 éves csatára 17 idényt húzott le a Serie A-ban, játszott az Empoliban, a Genoában és a Sampdoriában is. Montella 20-szor szerepelt az olasz válogatottban, amelyben három gólt szerzett.

Élen a Barca és az MU

IFFHS. Holtversenyben (315-315 ponttal) továbbra is a Bajnokok Ligája-győztes Barcelona és az angol bajnok Manchester United áll a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS klubvilágranglistájának élén. A 350 csapatot tartalmazó listán két magyar csapat kapott helyet: a Debrecen az egy hónappal korábbihoz képest 44 helyet visszacsúszva a 246., míg a Győri ETO a 284. helyen áll.

Advocaat aláírta

BELGIUM. Aláírta kétéves szerződését Dick Advocaat, így immár hivatalos, hogy 2010. január 1-jétől ő lesz a belga válogatott szövetségi kapitánya. A holland szakember addig klubcsapatánál, a Huszti Szabolcsot is foglalkoztató Zenitnél látja el vezetőedzői feladatát.

Káromkodott, eltiltották

KOLUMBIA. Öt mérkőzésre szóló eltiltást kapott Júlio Comesana, az Atlético Junior edzője, mert a múlt héten az Once Caldas ellen 2–1-re elveszített bajnoki döntő visszavágóján trágár szavakat üvöltve vonta kétségbe Imer Machado játékvezető hozzáértését. Egyébként nem véletlenül, mert sorozatos hibái miatt a bíró is ötmeccses eltiltást kapott. A bajnoki finálét 5–2-es összesítéssel az Once Caldas nyerte meg.

Calderónnak is ment volna

SPANYOLORSZÁG. Ramón Calderón, a Real Madrid korábbi elnöke egy rádióműsorban elmondta: Florentino Pérez számára nem volt nagy kihívás Cristiano Ronaldo és Kaká megszerzése, mert – véli az előző presidente – a két játékost ő is meg tudta volna vásárolni, ha hatalmon marad.

Döntőben az Estudiantes

LIBERTADORES-KUPA. Az argentin Estudiantes jutott be elsőként a Libertadores-kupa döntőjébe, miután a hazai pályán aratott 1–0-s győzelme után Mauro Boselli duplájával idegenben is nyert az uruguayi Nacional ellen (2–1). Az Estudiantes története során háromszor nyerte meg a sorozatot, igaz, 1970 óta nem jutott döntőbe – egészen mostanáig. A Gremio–Cruzeiro brazil párharc visszavágója lapzártánk után ért véget, az első meccset a Cruzeiro 3–1-re nyerte meg.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Kosárlabda
19 perce

Elképesztő sebesség: így száguldott Pedro Acosta a Balaton Parkban – videó

Egyéb autó-motor
33 perce

Csikós Zsóka világbajnok K–1 1000 méteren!

Kajak-kenu
36 perce

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
52 perce

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
1 órája

F1: Malajzia nem tervezi, hogy ismét házigazda legyen

F1
1 órája

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik