Máris bajnok a Fradi?

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2009.06.26. 23:36
Címkék

Eldőlt a nyár egyik legkapósabb játékosának sorsa: a TEVA-VasasPlaket pólósa, Tóth Márton pénteken felbontotta szerződését az angyalföldiekkel, és a nagy terveket szövögető FTC-Aprilia Fisher Klímában folytatja pályafutását.

Elképzelhető, hogy a centerként, szélsőként, védőként is bevethető Tóth Márton szerződtetésével a bajnoki aranyérmet is „igazolta” a Fradi, tekintve, hogy a 23 esztendős játékos az utóbbi öt évben öt bajnoki címet szerzett, előbb kettőt a Honvéddal, majd hármat a Vasassal. Az universiadeválogatott csapatkapitánya mosolyogva fogadta a felvetést, hogy már oda is lehet adni az aranyat a zöld-fehéreknek, de azt ő is elismerte, határozott céljai vannak a Népligetben.

„A bajnoki címért szállunk harcba – jelentette ki határozottan az egy plusz két éves szerződést kötő Tóth Márton. – Nem azt mondom, hogy az én érdemem volt az eddigi öt bajnoki cím, de tevékenyen részt vállaltam bennük. Bízom benne, hogy az elkövetkező három évben újra bajnokcsapat tagja leszek, akár többször is.”

A Fradi mellett a Szeged – és a pletykák szerint a Honvéd – által is csábított Tóth Mártonnak érvényes szerződése volt a Vasassal, de nem tudott megegyezni a fizetését csökkenteni kívánó klubbal, amely ezek után kezdeményezte a megállapodás felbontását. „A válság miatt számítottam fizetéscsökkentésre, de nem ekkorára. Három csodálatos évet töltöttem a Vasasban, kapcsolatunknak nem így kellett volna lezárulnia. A szurkolók szeretetét végig élveztem, remélem, nem okozok nekik csalódást a távozással. A Ferencváros ajánlata rendkívül szimpatikus volt számomra, és itt elsősorban az általuk felvázolt jövőképre gondolok. Steinmetz Barna szemé-lyében pedig olyan pólós igazolt a klubhoz, aki össze tudja kovácsolni a csapatot.”

Tóth Márton hangsúlyozta, a válogatottság is szempont volt, amikor a Ferencváros mellett döntött, mivel úgy érzi, stabil kezdő játékosnak kell lennie ahhoz, hogy bekerülhessen Kemény Dénes együttesébe.

Legfrissebb hírek

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
10 perce

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
32 perce

Pesics és Csirkovics távozhat, két csatár is célkeresztben a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
43 perce

Olaszország vár a víz alatti hokiválogatottra a negyeddöntőbe jutásért

Egyéb csapat
1 órája

NS-képeslap: Székesfehérvár – a fehérvári és a magyar hoki új fellegvára

Jégkorong
1 órája

„Mit ne szeressek ezen?” – élvezi az életet az angol exkapitány

Angol labdarúgás
1 órája

Messi nélkül, Luis Suárez duplájával jutott elődöntőbe az Inter Miami – videó

Minden más foci
2 órája

Mizsér Attila zokniban futva lett aranyérmes Melbourne-ben

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik