Jóban-rosszban egységesen

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2009.06.26. 23:36
Címkék
Győzelemmel kezdte a bukaresti Románia-kupát a férfi pólóválogatott, a torna első napján 12–6-ra győzte le Németországot.

Csütörtökön kora délután érkezett meg Bukarestbe, a Románia-kupára a magyar férfiválogatott, amely pénteken ebéd helyett meccset játszott Németország ellen – a két együttes (Dél-Afrika és Kanada mellett) a júliusi világbajnokságon is egy csoportban szerepel.

A torna meccseire tizenöt játékost lehet nevezni, így az első napon Szécsi Zoltán és Mátyás Zoltán kapott pihenőt. Remekül kezdett a kezdőcsapatban csak olimpiai bajnokokkal felálló magyar együttes. A válogatott honlapjának tudósítása szerint az első gólra egy percet sem kellett várni, Biros Péter lefordulásból szerezte meg a vezetést. A csapatkapitány találatát zsinórban további öt magyar gól követte, különösen Kiss Gergő volt elemében, aki három átlövésgólt jegyzett.

Hat nulla után végképp nem kellett aggódni a győzelemért, Kemény Dénes pedig sokat cserélve kereste a legmegfelelőbb összeállítású és szerkezetű csapatot. A két kapus egy-egy félidőt védett, míg a mezőnyjátékosok közül mindenki bőven kapott lehetőséget a bizonyításra. Szerencsére a kisebb visszaesést leszámítva ez nem veszélyeztette biztos győzelmünket (egyébként is jelenleg a csapatkeresés a fontos), a második negyed derekára kiharcolt hatgólos előnyét végig biztosan tartotta a válogatott, amely zsinórban huszonhetedszer győzte le Németországot.

„Magabiztosan játszottunk – kezdte Kemény Dénes a mérkőzésről szóló beszámolóját. – Ám úgy gondolom, sokkal több van a csapatban. Több hiba is a felszínre került, s ez duplán hasznos. Nem csukjuk be a szemünket, szombatra próbálunk javítani. Az látszik, hogy pillanatnyilag még nincs formában a csapat, sok a meg nem értés. Igaz, mitől lennénk formában, amikor ez a harmadik hetünk, más csapatoknak pedig a sokadik. Remélem, segít szerencsés világbajnoki sorsolásunk is, mert nem rögtön az elején, hanem a második hétre kell utolérni magunkat. Most még kapkodó volt a játék, nincs még csapat, tizenhét játékosnál nagyon nehéz az automatizmusok kialakulása, de sokat várok ettől a néhány naptól. A biztos vezetés tudatában előfordult, hogy fórokban egy passz után ziccerbe kerültünk, ami kimaradt, viszont a megjátszott előnyöket belőttük. Jó pár gól bennünk maradt, míg kevesebbet mindig kaphatna az ember. Senkiben sem csalódtam, egyformán ment jól és kevésbé jól is, nem személyi kérdés volt a meccs alakulása, ebben is egységesek voltunk.”

Szombat este – magyar idő szerint negyed hattól – a Kovács István vezette házigazda románok ellen játszik a magyar válogatott. Az első nap eredményei alapján ez a találkozó dönthet a tornagyőzelemről.

Legfrissebb hírek

Triatlon szupersprint ob: Dobi Gergő és Szobácsi Laura nyert Pécsen

Egyéb egyéni
7 perce

NB I: Ferencváros–Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
18 perce

A Lakers szupersztárja, Luka Doncic évi 55 millió dollárért cserébe hosszabbított

Amerikai sportok
26 perce

Szuperliga: Topolyai SC–Szpartak Szubotica

Minden más foci
29 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: zovábbra is a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
40 perce

Elveszítette az újoncrangadót a Csíkszereda, maradt az utolsó helyen

Minden más foci
47 perce

Női Tour: szakaszgyőztesként Ferrand-Prévot állt az élre, Vas 72. lett szombaton

Kerékpár
1 órája

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik