Teljes az elnökség

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2009.06.25. 23:12
Címkék

Csütörtök délelőtt kezdődött, és késő délutánba nyúlva fejeződött be a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének küldöttgyűlése, amelynek legfontosabb történése az volt, hogy a négy megüresedett elnökségi helyre megválasztották az új tagokat. Emellett megalakult a ligákat felváltó férfi- és női tagozat, továbbá a jelenlévők elfogadták a szövetség tavalyi költségvetését és az idei pénzügyi tervezetet. Az 57 küldött jelenlétében megtartott ülésen a ligákat váltó tagozatok jogai körül folyt a leghevesebb vita, míg az elnökségi helyekre szánalmasan kevés, mindössze négy jelölés érkezett, s mindannyian, Bodrogváry Iván női ligaelnök, volt főtitkár, továbbá Farkas Balázs, az MKB-Eurolea-sing elnöke, Horváth Gergely korábbi kosárlabdázó, valamint Fülöp Tibor, a férfiliga elnöke is megkapta a bizalmat.

A sokak által leginkább várt esemény elmaradt: Berényi János elnökkel szemben néhány hete kihívóként felbukkanó Szabó-Forrai Zsolt kandidálása szóba sem került – ehhez a szabályok szerint a jelöltnek legalább 30 küldött támogatására lett volna szükség –, aminek a tagok közti beszélgetésekből kiszűrhető és véletlenszerűen elcsípett szófoszlányok alapján az lehet a magyarázata, hogy a szövetség legitimitásának bejelentesése után többen kihátráltak, s mégsem pártolták a többek között öt évre 300 millió forintos segítséget ígérő jelöltet.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
10 perce

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
13 perce

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
27 perce

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
1 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
1 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik