Szárazon is tud győzni

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2009.06.23. 23:06
Címkék
A sok gyors kanyar és a hűvös időjárás a vasárnapi versenyen is a Red Bull-istálló malmára hajtotta a vizet Silverstoneban, ahol Sebastian Vettel és Mark Webber kettős győzelmet aratott. A vb-éllovas Jenson Button hatodikként ért célba.

„Erre a produkcióra fel lehet építeni a világbajnoki hadjáratot” – ezekkel a szavakkal zárta a Brit Nagydíj értékelését Christian Horner, a Red Bull-istálló főnöke, miután Sebastian Vettel és Mark Webber az idén másodszor aratott kettős győzelmet. A Kínai Nagydíjjal szemben ezúttal nem esőben, hanem száraz pályán verte meg a Brawnt és többi riválisát. „A pálya karakterisztikájának és a hűvös időjárásnak is köszönhettük a fölényünket, már csak az a kérdés, hogy a többi helyszínen milyenek leszünk?” – elemzett Adrian Newey, a Red Bull főtervezője, aki a Williams és a McLaren után az osztrák licencszel versenyző (ezt már a Kínai GP-vel ellentétben az eredményhirdetésnél is figyelembe vették, a német után szomszédunk himnuszát játszották el) csapatnak is készített egy csúcsautót.

A Red Bull-Renault-k valóban utolérhetetlenek voltak, Vettel élete harmadik győzelmét aratta, és az elsőt száraz pályán. Viszont a harmadikat is a pole pozícióból rajtolva, és ezúttal is a rajttól a célig uralta a viadalt. Persze nem ártott óvatosnak lennie, főleg a lekörözéseknél adódtak gondjai, a mezőny hátsó felében rengeteg csata zajlott, ezért nem volt könnyű átjutni ezen a bolyon. A verseny legélvezetesebb küzdelmei itt zajlottak, Lewis Hamilton, Fernando Alonso és a többiek a 13–15. helyért is heves csatákat vívtak, és mivel nem volt különösebb tét, olyan manővereket is megengedtek maguknak, amilyeneket az élmezőnyben autózva nem kockáztatnának meg. Céljuk a silverstone-i közönség kiszolgálása volt a viadalon, amely valószínűleg az utolsó F1es futam volt a legendás pályán.

Vettel elég előnyt szerzett ahhoz, hogy óvatos legyen Hamiltonék között, az első szakaszon több mint húsz másodperccel előzte meg a Rubens Barrichello mögül az első boxkiállásoknál kiszabaduló Webbert. Amíg a Brawn-Mercedes haladt mögötte, körről körre mind jobban elszakadt üldözőitől. Az átépített Red Bull-Renault egyedi aerodinamikájának köszönhetően a gyors kanyarokban kiemelkedett a mezőnyből, a hideg aszfalton ráadásul gyorsan üzemi hőfokra melegítette abroncsait.

E két tulajdonság a körülmények miatt megsokszorozta a csapat fölényét, de a Brawn-istállónak sem kell kétségbeesnie. A hátralévő versenyeken melegebb idő várható, egyedül Spa-Francorchamps-ban, esetleg Szuzukában ismétlődhetnek meg a mostani körülmények – az időjárás és a pálya karakterisztikája szempontjából is. Persze ha a Red Bull fejlesztései a lassabb pályákon is beválnak, más a helyzet.

Jenson Buttonnak 25 pontos előnye maradt Vettellel szemben, idei legrosszabb rajthelye után idei legrosszabb versenybeli eredménye következett. Hatodikként ért célba, miután a viadal első kétharmadában a középmezőny elejében ragadt. Ennek oka a rossz rajt volt, Button előtt Jarno Trulli beragadt, de az angol nem tudta kikerülni, mert jobbról és balról is előztek a mögöttük indulók. Ross Brawn jó boxtaktikájának köszönhetően a végén két helyet is nyert a vb-éllovas, és ekkor látszott, mire képes az autója „tiszta” pályán.

Taktikai szempontból igen sima volt a verseny, a hűvös idő miatt hosszú távon kiegyensúlyozottan működő gumiknak köszönhetően a könnyű autó használt abroncson két-három másodperccel gyorsabb volt a frissen tankolt, új gumikon száguldó gépeknél. Ezért minél később állt ki valaki a boxba, annál nagyobb esélye volt arra, hogy riválisai elé kerüljön. Így lett a 11. helyről rajtoló, ám a verseny előtt nagyon megtankolt Felipe Massa a negyedik, így ugrott előre a nyolcadik helyről a második etapra nagyon megtankolt Button a hatodik helyre, és emiatt csúszott vissza a mezőny legkönnyebb autójával induló, mindkét boxkiállás-sorozatban elsőként a szerelőihez hajtó Nakadzsima Kazuki a negyedikről a 11. helyre.

Nem is olyan bonyolult ez a sportág – legalábbis papíron.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik