Button máris továbblépett

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2009.06.23. 23:06
Címkék
Jenson Button nem aggódik a Red Bull kettős győzelme miatt, a vb-éllovas megértette, mitől volt lassú az autója, és úgy véli, a Brawn a többi pályán ismét versenyben lesz Sebastian Vettelékkel. Közben a FOTA jelezte: lemondott arról, hogy megegyezzen az FIA-val, csütörtöktől elkezdi előkészíteni saját sorozatát.

Azután, hogy a Red Bull-istál ló az esős Kínai Nagydíj után a száraz silverstone-i futamon is kettős győzelmet tudott aratni, a pályán történő eseményeket figyelembe véve most az foglalkoztatja leginkább az F1 követőit, hogy az osztrák licencű csapat képes lesz-e tartósítani jó formáját. A vélemények megoszlanak, de a többség azt mondja, ennyire nem lehet még egyszer megverni az idényt eddig uraló Brawn-istállót.

„Nagyon remélem, hogy a Nürburgringen ismét mi nyerünk, hiszen az a pálya jobban fekszik a mi kocsinknak – mondta Nick Fry, a Brawnsportigazgatója. – A mechanikai tapadásnak nagyobb szerepe lesz, mint az aerodinamikának, e téren a Red Bull kiemelkedik. A vébé szempontjából elégedettek vagyunk a mostani eredménnyel, de ez nem jelenti azt, hogy ettől kezdve megelégszünk a pontok gyűjtögetésével. Csak éppen arról van szó, hogy ha nem megy a csapatnak, akkor is képesek vagyunk kihozni a lehető legjobb eredményt egy nagydíjból.”

Fry hozzátette, a csapaton belül érzett elkeseredettséget Rubens Barrichello harmadik és Jenson Button hatodik helyezése miatt, ami óriási fordulat tavalyhoz képest, amikor „egy ilyen eredmény után táncra perdültek volna a fiúk”. Button még így is 23 ponttal vezet Barrichello és 25-tel a Brit Nagydíjat megnyerő Sebastian Vettel előtt.

„Szeretném megköszönni a híres brit időjárásnak, hogy elrontotta a versenyemet – mondta félig tréfásan Button, tudva, hogy a hűvös időjárás a Red Bullnak kedvezett, a Brawn-Mercedesek nem voltak versenyképesek. – Nagyon erős lett a Red Bull, atöbbi pályán is számolni kell vele, még ha nem is lesz ennyire kiemelkedő. Rosberg mögött haladva rájöttem, hogy a fékezés terén a legjobb az autóm, no de Silverstone-ban nincs olyan hely, ahol keményen rá kellene lépni a fékpedálra. Ez is közrejátszik abban, hogy nem melegszik fel a gumink, és emiatt reménykedem abban, hogy három hét múlva Németországban ismét a győzelemért csatázhatok. Nincs más választásom, visszafogottsággal nem lehet vébét nyerni.”

Barrichello úgy véli, eljött az ő ideje, talán megtört Button lendülete.

„Jensonnak eddig minden sikerült, olyan volt számára az első hét futam, mint amikor valaki úgy autózik át a városon, hogy mindig éppen előtte vált zöldre a lámpa, és nem kell lassítania – mondta Barrichello.

– Nem azt mondom, hogy ez ahatodik hely megtöri, de sportemberek vagyunk, és emiatt bízom benne, hogy bekövetkezik a fordulat. Ugyanakkor tudom, hogy Jenson nagyon erős, és minden versennyel közelebb kerül a vébécímhez.”

Vettel ugyanabban bízik, mint Barrichello, és tudja, hogy miközben neki minden adandó alkalmat meg kell ragadnia, Button megteheti, hogy biztosra megy. Amíg Barrichello az idén most verte meg először Buttont, a Red Bullon belül nagyobb a variáció Vettel és Mark Webber eredményei között: eddig négy olyan verseny volt, amelyen mindketten pontot szereztek, és kétszer (a két kettős győzelemnél) a német, kétszer az ausztrál volt előrébb. A csapaton belüli párharc állítólag igen heves a két versenyző között, nemigen szívelik egymást a Red Bull pilótái. Adrian Newey főtervező azonban cáfolja ezt, úgy véli, minden rendben.

„Egészséges a kapcsolatuk, nem keserű a viszony – mondta Newey. – Jól megvannak, és a csapatnak is nagy hasznára válik, hogy nem akarnak keresztbe tenni egymásnak. Mondok egy példát: amikor pénteken Mark autója megállt, mert az elektronika kikapcsolt a rázókőre menet megugró autóban, az első dolga a boxban az volt, hogy elmondja Sebastiannak, mi történt, és mire kell vigyáznia. Segítőkészek egymással, ami nemcsak nekik segít, hanem a csapat technikai részlegének is, ez nélkülözhetetlen a fejlődéshez.”

Newey elmondta, a csapat tisztában van vele, hogy a silverstone-i körülmények szélsőségesek voltak, és a Red Bull kezére játszottak. A szakember ugyanúgy látja a helyzetet, mint a Brawn elöljárói, azaz vár a Brit Nagydíjra elkészített fejlesztések értékelésével, ki kell még próbálni lassabb pályákon is, amelyeken a mechanikai tapadásnak is nagyobb szerepe van.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik