Profin küzd a sikerekért

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2009.06.21. 00:35
Címkék
Aligha kétséges, a DVSC-TEVA profija, a hétszeres válogatott Rudolf Gergely az egyik legpiacképesebb itthon játszó magyar futballista. A Loki csatára egyelőre Debrecenben edz, és nem lenne csalódott akkor sem, ha nem sikerülne külföldre szerződnie.

Ha a futballszurkolókat meg kérdeznénk, ki volt a bajnok Debrecen legmeghatározóbb játékosa, sokan alighanem Rudolf Gergelyt neveznék meg.

Nem véletlen, hogy ő az egyetlen, aki az NB I-ből is be tudott kerülni Erwin Koeman válogatottjába (a diósgyőri Köteles László a keretig jutott el, pályára még nem lépett címeres mezben). Technikás, gólerős játékos, és nem megbántva a honi utánpótlást, látszik rajta, hogy külföldön (Franciaországban) tanulta a labdarúgás alapjait.

Nemrégiben menedzsere, Filipovics Vladan a következő üzletére vonatkozó kérdésre azt felelte: „Azt hiszem, Rudolf Gergely az ősszel már nem Magyarországon játszik.”

„Itt vagyok Debrecenben, itt edzek a Lokinál – mondta felvetésünkre Rudolf Gergely. – Még két évig él a szerződésem a klubbal. Nehéz szezonra készülünk, jelentős feladataink lesznek a DVSC-vel és a válogatottal egyaránt.”

Akkor tehát – adódik a kérdés – a támadó úgy készül, hogy azNB I-ben futballozik?

„A szerződésem ide köt, és az a feladatom, hogy ezt a csapatot szolgáljam legjobb tudásom szerint. Nekem ez a dolgom. A menedzseremnek pedig az, hogy találjon olyan klubot, amely a Debrecennek is megfelelő ajánlatot tesz, és nekem is előrelépés. Egyelőre semmi konkrét ajánlatról sem tudok, a mendemondákkal pedig aligha érdemes foglalkozni. Nem gondolom, hogy kapkodnom kellene, csinálom a dolgom, arra koncentrálok.”

Mondhatni, meglepő higgadtság ez olyan futballistától, aki élt már külföldön, és nem lenne meglepő, ha a magyarnál erősebb bajnokságban is kipróbálná magát. A kérdés az: nem lenne-e csalódott, ha csak a magyar élvonal maradna neki?

„Csak?! – kérdezett vissza Rudolf Gergely. – Azért jöttem Debrecenbe, mert jó csapatban akartam futballozni, ezért írtam alá négy évet. Eleinte nem nagyon ment a játék, idő kellett a beilleszkedéshez, de most remek szezont zártunk, a Loki bajnoki címére és a válogatott eredményeire egyaránt értem. Télen is voltak érdeklődők, mégis maradtam, és nem csalódtam. Nem akarok álszerény lenni, de úgy vélem, én vagyok az egyik leginkább eladható játékos ma az NB I-ben. Ez az előbb említett jó eredményekre vonatkozik, különösen a válogatottra, mert az egyfajta vitrin. Ott kirakatban van a játékos, nagyon sok vevőjelölt láthatja. De nem várok csapatra, nem hívogatom a menedzseremet, hogy mi van már… Dehogyis! Dolgozom, mert tudom, jó formában kell lennem ahhoz, hogy engem akarjon valaki.”

Már-már azt hihetnénk, a csatárt nem is érdekli a légióskodás, de ez nem így van – sőt!

Rudolf Gergely elmondta, vannak céljai: szeretne világbajnokságon játszani, egy másik országban is bajnoki címet nyerni, pályára lépni a Bajnokok Ligájában.

„Tudom, merész célok ezek, de enélkül nem érdemes semmit sem csinálni, másfelől ha az álmaim fele teljesül, már elégedett lehetek.”

Legfrissebb hírek

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
1 perce

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
37 perce

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
53 perce

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
1 órája

Nyertek a görögök, csoportelsőként vb-negyeddöntős a magyar női pólóválogatott

Vizes vb 2025
1 órája

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

A „megtémázandó” téma és a kéretlen pályalocsolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Wenger és henger – Deák Zsigmond jegyzete

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik