Vége a sárdobálásnak?

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2009.06.17. 22:53
Címkék
Az elmúlt hónapokban a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) és az F1-es csapatok szervezete (FOTA) képtelen volt megegyezni egymással a sportág jövőjét illető kérdésekben. Most, hogy sürget a(z újabb) határidő, mindkettő felvázolta elképzelését a megoldásra – ezek természetesen eltérnek egymástól. Max Mosley megírta ultimátumnak számító szabálytervezetét, ezt vagy elfogadják a csapatok, vagy nem. Ha nem, jöhet az újabb határidő.

Az elmúlt napok sárdobálása után szerdán az ésszerűség vette át a főszerepet a Nemzetközi Automobil-szövetség és a Formula–1-es csapatok szervezete közötti vitában. Miután mindkét fél megírta, hogy a másik miatt esély sincs a 2010-es idényt érintő kérdések megoldására, szerdán a közeledés jeleit lehetett felfedezni. A gond csupán az, hogy akárcsak a költségcsökkentést, a kompromisszumot is másképpen képzeli el az FIA és a FOTA.

Miközben némely szélsőséges lap azt jósolja, hogy a nagy vita miatt a Formula–1 történetét keretbe foglalja majd a silverstone-i pálya – 1950-ben itt rendezték meg a sorozat első futamát, és a Donington Parkkal kötött, 2010-ben életbe lépő szerződés miatt biztos, hogy ez az utolsó viadal a második világháborús légibázison –, azaz nem is lesz több verseny, azért mindenképpen érdemes bízni a felek józanságában. Már csak azért is, mert rengeteg pénz forog kockán, és az, hogy a csapatok a jövőben mennyivel kapnak többet az F1 összbevételéből, talán fontosabb kérdés maguknál a szabályoknál…

Az FIA közleménye szerint a csapatok célja a szabályalkotás jogának megszerzése és a kereskedelmi jogok kisajátítása, ezt úgy akarja elérni, hogy a 2010-es szabályokon vitatkozva megtöri az F1-et felügyelő szervezetet. A csapatok, amelyek egy éve alapították meg érdekvédelmi szervezetüket, a FOTA-t, ugyanakkor úgy vélik, az FIA szándékosan akarja szétrombolni szövetségüket, amelyet túl erősnek talál, és félti tőle a hatalmát.

Az eddigi patthelyzet – amely miatt minden eddiginél nagyobbra nőtt az istállók szervezte ellensorozat elindításának lehetősége – megoldására is különböző stratégiát dolgoztak ki, és ha eddig nem engedtek, nehéz elképzelni, hogy most valamelyik fejet hajt a másik előtt. De nézzük a terveket.

A csapatok levelet írtak az FIA-nak, amelyből a Reuters hírügynökség jelentetett meg részleteket. A levél szerint a FOTA elfogadja a költségvetési plafon bevezetését, de a „költséghatár” szót átírná „forráskorlátozó előterjesztésre”, és azt követelte, hogy ezt ne az FIA, hanem független testület felügyelje. Ezenfelül július elsejéig kitolná a függőben lévő nevezések elbírálásának határidejét, és addig kellene megegyezni az új Concorde-szerződésről, azaz az F1 működésének alapszabályáról.

Az FIA azonban nem hajlandó engedni a pénteki határidőből, ellenben azt javasolja, hogy ezen a héten írják alá ismét az 1998-as, annak idején nagy egyetértésben elfogadott Concorde-szerződést, és az átmeneti időszakban, amíg megegyeznek az új okiratról, a korábbi legyen érvényben. Max Mosley FIA-elnök azt is hozzátette, hogy pénteken az általa előterjesztett 2010-es szabályokat elfogadva írjanak alá a csapatok feltétel nélkül (lásd keretes írásunkat!), és cserébe garanciát vállal rá, hogy a jövőben megváltozik a szabályalkotás menete. Az FIA-elnök szerint azonban ehhez az kell, hogy a csapatok mondjanak egy összeget, amelyet költségvetési határnak – hívják akárhogyan – lehet tekinteni.

Bár abban már megegyeztek, hogy nem lesz kétféle szabályrendszer, olyan apró kérdésekben is vitáznak, mint a jövőre visszatérő Cosworth motorjainak lefojtása, valamint az FIA fellebbviteli testületének küldöttsége.

Verseny is lesz a hét végén, a vb-éllovas Jenson Button hazai pályán folytathatja remek idénykezdetét, és ha nyer Silverstone-ban, Michael Schumacher után másodikként mondhatja el magáról, hogy az idény első nyolc futamából heten diadalmaskodott. Ahhoz, hogy utolérje a németet, 12/13-as mutatóra lesz szüksége.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik