Ragaszkodik szörnyetegéhez

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2009.06.17. 22:53
Címkék
Cirano Mularoni, a Scot-csapat főnöke emberi, Alberto Martinelli sportigazgató szakmai szemszögből dicsérte Talmácsi Gábort, az istálló új pilótáját a budapesti sajtótájékoztatón.

Talmácsi Gábor és új csapata, a Scot Racing Budapesten megtartott közös sajtótájékoztatóján, ahogy ilyenkor illik – és egyébként így is van rendjén –, körbeudvarolták egymást a felek, és biztosították a jelenlévőket arról, hogy gyümölcsöző kapcsolat vette kezdetét a hét végén Barcelonában. Igazából nem is olyan új ez a kapcsolat: 2006-ban a nyolcadliteresek között Talma versenyzett már Cirano Mularoni csapatában. Aztán az Asparnál tett jó kétéves kitérő és egy világbajnoki cím után ismét egymásra találtak, ami nem véletlen, hiszen az olaszok mindig is kiemelt figyelemmel kísérték Talma eredményeit.

„Amikor megtudtuk, hogy Gábor szerződés nélkül maradt, érdekelni kezdett minket a lehetőség – mondta Mularoni. – Nagyon jó volt vele dolgozni, elsősorban emberi oldalát becsülöm, a tehetségéhez ugyanis rendkívüli hivatástudat párosul, amit meg kell becsülni.”

Talmácsi – év végéig szóló, egy évvel meghosszabbítható – szerződésének végére másfél órával a barcelonai verseny első szabadedzése előtt került pont, azaz nagy rohanás kezdődött: a versenyzőnek kapkodva kellett felkészülnie első MotoGP-s élményére.

„Ha valaki elmesélné nekem ezt a történetet, nem hinném el. Mu-gellóban vetődött fel, hogy visszatérek a Scot-csapathoz, és két héten belül nyélbe is ütöttük a megállapodást – kezdte Talmácsi. – Amikor biztossá vált, hogy a királykategóriában versenyezhetek, kicsit elsírtam magam. Ám nem volt idő a gondolkodásra, gyors ebéd után már a boxban voltam, ahol villámgyorsan elmondták, hogyan működik a motor, de alig tudtam követni az utasításokat.”

Bár Talmánál az egész hétvégén gyorsabb volt a mezőny, a Scot-istálló elégedett volt a pilóta teljesítményével, hiszen gyorsan alkalmazkodott az új kategóriához, és a vártnál nagyobb mértékben csökkentette riválisaival szembeni hátrányát.

„Ép ésszel nem lehet ennél többet várni egy újonctól – mondta Alberto Martinelli, az istálló sportigazgatója. – Gábor felülmúlta várakozásainkat, tudtuk, hogy jó versenyző, de még így is meglepett minket azzal, amilyen tempóban gyorsult körről körre, és remekül alkalmazkodott az új technikához.”

„Össze sem lehet hasonlítani a motort a nyolcad- vagy negyedliteressel, ez egy igazi szörnyeteg, nagyon nehéz kordában tartani – vette át a szót Talmácsi. – Az első néhány körben nem is mertem teljes gázt húzni, még csak ismerkedtem vele. A másik két géposztályhoz képest sokkal kevesebb idő van a reagálásra, minden gyorsabban zajlik. Ha már itt vagyok, nem engedek, eszembe sem jut visszaülni a kisebb motorokra. Ezt a kategóriát akarom élvezni, mert ez a csúcs, és úgy érzem, van keresnivalóm. Bár lépésről lépésre szeretek haladni, hiszem, hogy el tudok érni néhány kiugró eredményt.”

Mularoni elárulta, a hét végén ujját törő Takahasi Juki Talma csapattársa marad, és bár egyelőre csak két motorja van a csapatnak, két-három versenyen belül elkészül a harmadik gép, az idény hajrájára pedig mindkét versenyzőnek lesz tartalék motorja. A következő nagydíjat jövő szombaton a hollandiai Assenben rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik