Bravúr a Ferencvárostól
Kronológiai sorrendben: vasárnap délután először a rendező felcsúti Puskás Akadémia lépett pályára a Panathinaikosz ellen. Bár a hazaiak a mérkőzés nagy részében irányították a játékot, a hajrában két gólt is szereztek a görögök, így övék lett az ötödik, a felcsútiaké pedig a hatodik hely.
Reméljük, szebb magyar futballjövőt sejtet az a tény, hogy a bronzmérkőzést két külföldi gárda, a Real Madrid és a Slovan Bratislava vívta, míg a fináléban a Bp. Honvéd és a Ferencváros volt érdekelve.
A spanyolok gyorsan a szlovák együttes tudtára adták, ha le is maradtak a döntőről, a bronzéremre igényt tartanak. Már az első félidőben három gólt szerzett Álvaro Morata Martín, aki a kispestiek ellen is triplázott, így a csatártehetség hatalmas lépést tett a gólkirályi címért járó iPhone-ért. Ugyanakkor érdemes volt figyelni a madridiak másik támadójára, Juan Ruíz Esnaiderre (ismerős lehet a név: a fiatal játékos édesapja, Juan Esnaider, aki szintén volt már vendég Magyarországon, tagja volt annak a Real Madridnak, amelyik 1995-ben a Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen 1–1es döntetlent játszott az Üllői úton a Ferencvárossal). A spanyol ifisták kissé kiengedtek a háromgólos vezetés tudatában, a Slovan pedig két gólt szerezve izgalmassá tette a hajrát. Ami érdekes, annak ellenére, hogy a világhírű Real Madridról van szó, a küldöttségnek semmiféle extra kívánsága nem volt, megelégedtek a háromcsillagos szállodával, ahol teljes ellátást kértek, és persze a vendéglátók állták a húsz játékosból, valamint hét kísérőből álló küldöttség repülőjegyköltségét. A végén azonban mégis volt egy különleges kívánsága a spanyol csapat vezetőinek: azt kérték, hogy a hazautazás előtti utolsó estén igazi magyaros vacsorát fogyaszthassanak…
Ezután következett a döntő.
A játékosok a futópályán üldögélő fúvósok muzsikájának hangjaira léptek a Sóstói Stadion gyepére. A kispestiek Vólent Rolandban bíztak leginkább, aki egyrészt szintén mesterhármast ért el a Real Madrid ellen (akkor a piros-feketék 4–3-ra győztek a spanyolok ellen), másrészt Sisa Tibor már tizenhat évesen bedobta a mély vízbe, így a pályán lévők közül egyetlenként neki már volt (ha nem is túl sok…) NB I-es rutinja. A vezető gólt nem ő, hanem Czár Richárd szerezte, ami talán azért volt érdekes, mert a futballista a Ferencvárosból került a Honvédhoz. A Puskás–Suzukikupa döntője jó alkalom volt arra, hogy a fradisták (is) bebizonyítsák, jó csapatuk van. Annak ellenére, hogy az FTC védelme olykor bizonytalannak tűnt, Horváth Levente még az első félidőben egyenlíteni tudott, és a képzettebbnek tűnő Honvéd nem tudta ráerőltetni akaratát ellenfelére. Olyanynyira nem, hogy a döntő vége előtt két perccel Kassai Viktor tizenegyest ítélt a Fradi javára, és a büntetőt Csordás Szabolcs higgadtan gólra váltotta, így a Fradi nyerte meg a tornát.
