Egyeztetés Glasgow-ban

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.06.14. 00:18
Címkék
Glasgow-ban tárgyal vasárnap Sallói István, az Újpest sportigazgatója a Celtic vezetőivel. A téma a skót edző, William McStay szerződtetése lesz, s úgy tudjuk, szóba kerül majd az is, hogy a zöld-fehér klub mely játékosait adná kölcsön a Megyeri útra.

Továbbra sincs kinevezett veze tőedzője az Újpestnek, de hétfőre lennie kell.

A lila-fehérek ekkor kezdik meg a felkészülést az új bajnoki évadra, s ekkorra azért szerencsés lenne bemutatni az új szakvezetőt. Jelenleg még bizonytalan, ki lesz a befutó.

Szombat késő délután még csak annyi volt biztos, hogy az előző bajnokság során a REACnál, majd a Siófoknál dolgozó Aczél Zoltán a klub alkalmazásában áll a jövőben, de azt még nem tudni, milyen minőségben. A szakember vezetőedző is lehet, ha pedig a skót William McStay Újpestre jön, az ő segítője. Úgy tudjuk, Aczél Zoltán mindkét állást vállalná.

A kérdés tehát továbbra is az, a skót Celtic második csapatának edzője elfogadja-e az Újpest ajánlatát.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a skóciai zöldfehér klub vezetői többször is egyeztettek a Megyeri úti elöljárókkal. Az Újpest–Debrecen bajnokin itt volt a Celtic ügyvezető igazgatója, megfigyelője és az utánpótlásképzés vezetője is, Sallói István, az Újpest sportigazgatója pedig személyesen tekintette meg az Aberdeen–Celtic tartalékmeccset, amelyet követően egyeztetett William McStayjel.

Információink szerint Sallói István vasárnap Glasgow-ba repül, hogy tárgyaljon a szakemberrel, s ekkor el is dőlhet, vállalja-e az újpesti munkát.

Felvetődhet a kérdés, hogy a rivális Debrecenhez vagy a Fehérvárhoz képest szerényebb költségvetésű Újpestnek miért lenne jó külföldi edzőt szerződtetni, hiszen Aczél Zoltán vélhetően kevesebbet keresne a skótnál. Ezzel kapcsolatban érdemes az Újpest szigetországi átigazolási taktikáját figyelni: a lila-fehéreknél futballozott tavaszszal a West Ham játékosa, Tony Stokes és a Wolverhampton labdarúgója, Scott Malone. A két klubbal úgy állapodott meg az Újpest, hogy mindkettejük fizetését anyaegyesületük állja, vagyis a Megyeri úti klubnak egyetlen forintjába sem került a két játékos. Nos a skót klubbal talán még szorosabb kapcsolatra törekszik a magyar csapat, így vélhetően William McStay továbbra is a Celtictől kapná a járandóságát.

Az edző Újpestre szerződése lenne az első konkrét lépés a két klub kapcsolatában, ám vélhetően gyorsan követné a második, hiszen az Újpest nemcsak edzőt, hanem játékosokat is keres. Nyilván a már említett mintát figyelembe véve.

„Látatlanban nehéz mit mondani – fogalmazott Balajcza Szabolcs, az Újpest csapatkapitánya. – Korábban dolgoztam már külföldi edzővel, a belga Valére Billennel, róla csak jó emlékeim vannak. A külföldi edzőkről egyébként azt gondolom, hogy biztosan megmozgatják az állóvizet. William McStayről nincs információm, így azt sem tudom, mit várhatunk tőle. Az biztos, hogy a határokon túli szakemberek más stílust, módszert és tudást képviselnek, mint a magyarok, igaz, nem mindegyikük jobb a hazai edzőknél.”

Ami biztos: az új szakvezető nem dolgozhat együtt a kapus Dombai Andrással és a középpályás Kincses Péterrel, az ő szerződésüket ugyanis felbontotta az Újpest, és szabadon igazolhatók. A tavasszal Fehérvárról kölcsönvett Simek Péter viszont hároméves meállapodást kötött a klubbal, és az MTK-tól egy évre érkező Bori Gábor is a Megyeri úton kezdi a felkészülést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik