Duplán bezárt kapuk

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.06.12. 01:57
Címkék

Az MLSZ fegyelmi bizott ságának döntése szerint az Újpest a következő két hazai mérkőzését zárt kapuk mögött rendezi, ráadásul a klubnak egymillió forintot be kell fizetnie a szövetség kaszszájába. Mint már többször megírtuk, a Fehérvár elleni meccs lefújása után a lilafehérek szurkolói a pályára mentek ünnepelni, ám kihasználva, hogy a biztonsági szolgálat emberei szellősen álltak fel a felezővonalon, célba vették a vendégdrukkereket. Közben a biztonsági koordinátor, aki szurkolói összekötő is egyben, felpofozta a fehérvári Marko Andicot, egy sárga mellényes férfi pedig meglökte. A hazai biztonsági szolgálat kiürítette a vendégszektort, aminek következtében öt rendező sérült meg, többen kórházba is kerültek. A fotókon látható, hogy néhány ember viperát tart a kezében: a biztonságiak szerint azt a fehérvári szurkolóktól szedték el – más kérdés, miként vihették be a stadionba, hiszen a beléptetésnél a rendezők nagyon alaposan átvizsgálták a drukkereket.

A botrány miatt az Újpestet megbüntette a fegyelmi bizottság, de a Fehérvár sem úszta meg: egy találkozót kell nézők nélkül lejátszania (ezt a büntetést felfüggesztették augusztus 31-ig), és 150 ezer forintot kell átutalnia a szövetségnek.

Újpesti részről egyelőre senki sem kívánta kommentálni a döntést, mert a vezetők pénteken sajtótájékoztatót tartanak az ügyben. A fehérvári ügyvezető, Berzi Sándor viszont súlyosnak érzi a klubjára kirótt szankciókat.

„Bennünket azért marasztalt el a testület, mert szurkolóink közül néhányan a mérkőzés közben, egyszer úgymond szlovákoztak – nyilatkozta Berzi Sándor. – Nem lehetett túl hangos,mert én a stadionban nem hallottam, és a tévéfelvételeken sem észleltünk ilyet. Ráadásul a többi drukker azonnal leállította a hangoskodókat. Nyilván azért kaptunk büntetést, mert visszaesők vagyunk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik