Remekül céloztak

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2009.06.11. 02:36
Címkék

A két Los Angeles-i vereség után hazai pályán győzni tudott az NBA nagydöntőjében az Orlando Magic, amely 108–104-re verte meg a Lakerst. A sikert elsősorban páratlan dobóteljesítményének köszönhette a Magic, a keleti gárda játékosai 63 százalékos pontossággal dobtak mezőnyből (az első félidőben 75-tel!), ez a legjobb teljesítmény a döntők történetében. Az Orlandónak – amelyben öten dobtak legalább tizenynyolc pontot – azért is volt különösen fontos a harmadik meccs, mivel 0–3-ról még egyetlen csapat sem tudott fordítani – igaz, 0–2-ről is csak három, de így legalább van reménye a sikerre. „Azért, mert elbuktunk két meccset, még nem kell temetni minket, ez hétmérkőzéses sorozat” – mondta a 21 pontot szerző Dwight Howard. A túloldalon ugyan Kobe Bryant tízzel többet szórt, ám a 31-ből a második félidőben csak tízet dobott. „Ez borzasztó este volt” – jegyezte meg Bryant. R. Részletes eredmény a 15. oldalon

Legfrissebb hírek

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
13 perce

Kerékpár: „háztartási balesetben” megsérült a Tour legjobb franciája

Kerékpár
25 perce

Még játszott a győriek elleni meccsen, azóta távozott a Pjunyik gólerős csatára

Európa-konferencialiga
47 perce

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
1 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
1 órája

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik