Carlos Caetano Bledorn Verri „Dunga”

nemzetisége:
brazil
96/7
születési hely:
Rio Grande do Sol
ideje:
1963.10.31.
pozíció:
szövetségi kapitány
magassága:
177 cm
súlya:
75 kg
korábbi klubjai:
játékosként: Internacional, Corinthians, Santos, Vasco da Gama, Pisa, Fiorentina, Pescara, VfB Stuttgart, Jubilo Iwata
edzőként:
sikerei:
játékosként: Gaucho állam bajnoka (1981, 1982, 1983, 1984), Paulista állam bajnoka (1984), Carioca állam bajnok (1987), japán bajnok (1997), U-21-es Copa America-győztes (1982), U-21-es világbajnok (1983), olimpiai ezüstérmes (1984), világbajnok (1994), Arany-kupa-győztes (1987), vb-ezüstérmes (1998), vb-résztvevő (1990), Copa America-győztes (1989, 1997), Copa America-ezüstérmes (1995), Konföderációs Kupa-győztes (1997), az Év játékosa Japánban (1997)
edzőként:
Copa America-győztes (2007), olimpiai bronzérmes (2008), Konföderációs Kupa-résztvevő (2009)

Carlos Caetano Bledorn Verri, alias Dunga aligha gondolta volna az 1980-as évek végén és az 1990-es esztendők elején, amikor fél Brazília a pokolba kívánta (mert őt tartották a jogo bonito megerőszakolójának, az első teljesen európai stílusú válogatott védekező középpályásának), hogy nemsokára világbajnokként fogják ünnepelni, egykoron pedig szövetségi kapitányként ér el sikereket.

Dunga első profi klubja az Internacional volt, ahol 1980-ban kötöttek vele szerződést, és hamarosan bekerült a kezdőbe és az U-válogatottakba is. 1987-től 1998-ig volt a felnőtt válogatott tagja, 96 mérkőzésen hét gólt lőve. A brazil Inter után három nevesebb hazai klubban is megfordult, majd 1987-ben Olaszországba, Pisába igazolt, ahol az a Giuseppe Materazzi volt edzője, akinek fia, Marco később válogatott labdarúgó lett. A szűrő jó játékára a Fiorentina is felfigyelt, így Roberto Baggio klubtársa lett, és olyan középpályás társak között játszhatott, mint Diego Fuser, Mazinho, Alberto di Chiara vagy Renato Buso.

Egy időben edzője volt Firenzében honfitársa, Sebastiao Lazaroni, aki szövetségi kapitányként alapemberként számolt hősünkkel az 1989-es Copa America-győzelemben és az 1990-es világbajnoki leszereplésben is. Meglepő módon 1992-ben egy bő fél idény erejéig a Pescarához távozott, ahonnan egy idény múlva továbbállt a német Stuttgarthoz. A Bundesliga csontropogtató küzdelmei sem álltak távol tőle, hiszen két sikeres idényt töltött el a sváboknál. Az 1994-es világbajnokságon beírta magát a labdarúgás aranykönyvébe: emberfeletti mezőnymunkával járult hozzá az aranyéremhez, amit csapatkapitányként vehetett át.

1995 nyarán, 32 esztendősen tett egy japán kitérőt a Jubilo Iwatánál, és a klubot bajnoki aranyhoz segítette Salvatore Schillacival karöltve, miközben 1997-ben az Év játékosának választották a szigetországban. Az 1998-as világbajnokságon 35 éves kora ellenére is kifogástalanul végigrobotolta a selecao mind a hét mérkőzését, a finálét is végigjátszotta. Az elődöntőben a hollandok ellen ő lőtte a dél-amerikaiak negyedik, utolsó tizenegyesét és nem is hibázott. A vb után már csak búcsúmérkőzésén szerepelt a címeres mezben. Levezetésképpen 1998 decemberében hazaigazolt nevelőegyesületébe, és innen vonult vissza év végén.

Neve már visszavonulásakor felmerült, amikor a lehetséges szövetségi kapitányokról írtak, de erre egészen 2006-ig várnia kellett: bár korábban egyetlen klubnál vagy nemzeti csapatnál sem tevékenykedett, a vb-kudarc után ő került a selecao élére, Carlos Alberto Parreira helyére. A 2007-es Copát imponáló magabiztossággal megnyerték legényei, a döntőben 3–0-ra lelépve az argentinokat, Doni – Maicon, Alex, Juan, Mineiro – Gilberto, Elano (Daniel Alves), Josué, Júlio Baptista – Vágner Love (Diego), Robinho (Fernando) összeállításban. Az olimpiai válogatott élén viszont nagy csalódás érte, hiszen a pekingi olimpián mindössze a harmadik helyet érték el a brazilok.

Dunga előtt még nagyon hosszú út áll, amit a vb-selejtezők során elért meglepő pontvesztések is bizonyítanak, ráadásul a miatt is aggódhat, hogy mostanában mintha egyre kevesebb brazil fiatal üstökös jelenne meg a labdarúgás egén.