Csertői Aurél: nem!

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2009.06.09. 22:37
Címkék

Dragoljub Bekvalac váratlan távozása óta vezetőedzőt keres a Győri ETO FC. Konkrét tárgyalásokig egyelőre csupán Csertői Auréllal jutott a vezetőség. A Szombathelyi Haladás sikeredzőjét már a télen is szerette volna Győrbe csábítani a tulajdonos, Tarsoly Csaba, ám akkor az ezer szállal Győrhöz kötődő Csertői Aurél lelkiismereti, szakmai és morális okokra hivatkozva visszautasította a megkeresést. A bajnokság befejeztével azonban újra tárgyaltak a felek, de az edzőt szerződés köti a Haladáshoz, ezért a szombathelyi tulajdonosok beleegyezése is szükséges lett volna a klubváltáshoz – érthető tehát, hogy Csertői Aurél a vezetőség reagálásától tette függővé válaszát. Végül a jelenleg Horvátországban nyaraló szakember másodszor is nemet mondott az ETO hívó szavára, hiszen a Haladás ragaszkodik hozzá.

Úgy tudni, Pintér Attila szerepel másodikként a kívánságlistán, aki korábban szintén futballozott az ETO-ban. A közönség szerette, s mára a vezetőség is „kedvet kapott” hozzá. Úgy tudjuk, az edző azonban szerdán előbb Diósgyőr, aztán Győr felé veszi az irányt.

Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
15 perce

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
44 perce

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
45 perce

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Újra „csatasorba áll” a szolnoki röplabdacsapat az élvonalban

Röplabda
2 órája

Kessié, Toney és Millot is betalált, az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

Minden más foci
2 órája

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik