Még homályos a jövőkép

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.06.02. 23:04
Címkék
Egyelőre nem tudni, mi az újpesti tulajdonos terve, nem derült ki ugyanis, hogy a továbbiakban is finanszírozza-e a klubot, vagy inkább kiszáll a labdarúgásból. Időközben az Újpest ügyvezetője súlyos szankciókat helyezett kilátásba azokkal a szurkolókkal szemben, akik pénteken botrányt okoztak a Fehérvár elleni mérkőzést követően.

Azt mondta Sallói István még hétfő este, hogy „a tulajdonos a hét folyamán dönt a további szerepvállalásról”.

Vagyis az Újpest sportigazgatója nem cáfolta lapunk értesüléseit, amely szerint a péntek esti balhé (Sallói István becsületsértő pocskondiázása különböző drapériákon, majd a szurkolók verekedése a biztonságiakkal, a rendőrök bevonulása) kicsit elgondolkodtatta a lila-fehérek tulajdonosát a Megyeri úti befektetéssel kapcsolatban.

Kedd délután találkozott Sallói István sportigazgató és a klub tulajdonosa, Kovács Péter, hogy a Dare Csoport Zrt. újpesti jövőjével kapcsolatban egyeztessenek.

Mivel a megbeszélések hosszú órákon át tartottak, s lapzártánkig nem értek véget, mi több, érdemben senki sem nyilatkozott a résztvevők közül, csupán kiszivárgó információkra hagyatkozhatunk. Úgy tudjuk, hogy a tulajdonosban komolyan felvetődött annak lehetősége, hogy kiszáll a labdarúgásból, s ezen lépés megtételéhez két út kínálkozhat számára.

1. Keres egy befektetőt, aki megvenné az Újpest FC Kft.-t.

2. A sportvállalkozást átadja az Újpesti Torna Egyletnek, amely 0.04 százalékos tulajdonos a cégben.

Az UTE a csapatsportágak tekintetében egyébként egészen jól áll – legalábbis, ami a számukat illeti –, hiszen van jégkorong-, vízilabda- és röplabdaszakosztálya is, ám valószínű, hogy az 1885-ben alapított, amúgy szerény költségvetésű egyesületnek púp lenne a hátán a labdarúgó-együttes.

A befektetőkeresés nehézségeiről a Vasas vezetői órákon át tudnának mesélni, hiszen gyakorlatilag lehetetlen olyan tehetős vállalkozót találni, aki éppen most, a gazdasági válság kellős közepén magyar klubra költené a vagyonát. Azaz ha a Dare-csoport elhagyja az Újpestet, akkor nagy bajba kerülhet a klub, éppenséggel olyan gondokkal kellene megküzdenie, mint az előbb említett Vasasnak.

Amíg nem derül ki, hogy az Újpestet ki vezeti a jövőben, s hogy mennyi pénzből gazdálkodhat a futballvállalkozás, addig nem érdemes arról beszélni, ki lesz majd a klub új vezetőedzője, kiket sikerül megtartani a futballisták közül, kikkel lehet megerősíteni a keretet az Európa-ligára készülő klubnál.

Időközben persze a bizonytalanság kiváltó okáról, a péntek esti botrányról sem szabad megfeledkezni, hiszen a helyzetet alapvetően befolyásolta, ami az Újpest–Fehérvár (1–2) meccs közben (Sallói István folyamatos becsmérlése) és után történt (a hazai szurkolók előbb ünnepeltek a pályán, majd megtámadták a vendégjátékosokat és -szurkolókat, s ekkor közbe kellett lépniük a biztonságiaknak és a rendőröknek is). Ezt az ügyet keddi ülésén nem tárgyalta az MLSZ fegyelmi bizottsága. Csehi István ügyvezető azonban hosszú nyilatkozatot tett közzé a klub internetes oldalán, amelyben kijelentette, hogy mindenre kiterjedő vizsgálatot kezdeményeznek. Elmondása szerint az egyik sérülést szenvedett biztonsági őr részlegesen lebénult, ugyanakkor hozzátette: „Azokkal a szurkolókkal szemben, akik botrányokozás miatt másztak át a kordonokon, a lehető legsúlyosabb szankciókat alkalmazzuk. A rendőrséggel együttműködve már megkezdtük a renitensek azonosítását. Számunkra is döbbenetes volt, hogy voltak néhányan, akik a többséggel ellentétben nem ünnepelni mentek be a játéktérre, hanem azért, hogy kihasználják az alkalmat, és kárt okozzanak a klubnak.”

Az, hogy végül mekkora a probléma Újpesten, kedd este nem derült ki, hiszen a tulajdonos és a klubvezetők megbeszélése lapzártánkig nem ért véget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik