Tele vízió

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.05.21. 00:09
Címkék
Vélhetően a Digi Tv új csatornája, a DigiSport közvetíti az NB I-es mérkőzéseket a nyártól. A hazai viszonyok mellett igen jelentős összeget fizetne érte a cég, és valószínűleg senki sem ígér többet. Ugyanakkor az is lehet, hogy öt magyar meccset láthatunk majd hétvégente.

A profi klubok tulajdonosi bizottsága csütörtökön dönt arról, hogy a nyártól melyik televíziós csatorna tűzi műsorára a magyar bajnoki meccseket. A helyzet lénye-gében egyértelműnek tetszik, mert a Digi Tv ajánlatára nem nagyon tud vagy akar ráígérni senki.

„Komolyak a szándékaink, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy már megszereztük a Bajnokok Ligája közvetítési jogait – mondta Sárai Endre, a cég ügyvezetője. – Ráadásul nálunk lesz látható az Európa-liga, a német élvonal, az olasz első osztály és a spanyol bajnokság is. Emellett felvételről mutatjuk meg a román bajnokságban játszott meccseket is. Úgy döntöttünk, hogy a Soproni Ligával is érdemes foglalkozni, hiszen feljövőben van.”

Az ügyvezető utolsó mondatának tudatában is adja magát a kérdés: miért éri meg műsorra tűzni az NB I-es meccseket? S a legfontosabb felvetés: milyen csatornán nézhetjük majd a hazai találkozókat?

„Létrehozzuk a DigiSport nevű adót, amely július első napján mindenképpen elkezdi adását, ha megkapjuk a magyar jogokat, ha nem – folytatta az ügyvezető. – Azért szántuk el magunkat a csatorna létrehozására, mert a jelenlegi helyzet nem gazdaságos. Ahhoz, hogy előfizetőink sportot láthassanak, hat csatornát kell a programcsomagokban elhelyezni. Ez ugye azt jelenti, hogy ennyi helyről kell megvennünk az adásokat. Most lesz egy adó, amelyen szinte minden érdeklődésre számot tartó sportesemény látható lesz, hiszen nemcsak futballt, hanem kézilabdát és vízilabdát is közvetítünk.”

A hírek szerint a Digi Tv három esztendő alatt 2.1 milliárd forintot fizet ki a közvetítési jogokért – minden évben 700 milliót –, ami igen szép summa, s ezért tetszik legesélyesebbnek a jogok megszerzésére.

„Az összeg nem pontos, de nagyjából erről van szó – mondta Sárai Endre. – Attól nem tartok, hogy nem térül meg a befektetésünk, hiszen a közvetítés reklámot hoz majd, a körítésből lesz bevételünk. Ráadásul a DigiSportot ugyanúgy kiajánljuk a többi szolgáltatónak, mint a többit. Vagyis attól, hogy valaki nem Digi Tv előfizető, ugyanúgy láthatja majd az adásunkat, ha a szolgáltatója elhelyezi a csomagjában. Vagyis akár hárommillió háztartásba is eljuthatunk.”

Bármennyire is kecsegtető a Digi Tv ajánlata, egyelőre még nem vehető biztosra, hogy megszerzi a magyar jogokat. Egyrészt azért, mert még nem született meg a szerződés, másrészt a Sporttelevíziónak opciós joga van, vagyis ha ugyanannyit ajánl, mint az új jelentkező, nála maradnak a jogok. Ha viszont a cég nyer, a meccsek több mint fele képernyőre kerülhet fordulónként.

„Maradjunk annyiban, biztatóak voltak a megbeszélések, de minden csak akkor lesz biztos, ha már szignáltuk a papírokat – mondta Sárai Endre. – Ha mi leszünk a befutók, a tervek szerint péntekenként a Duna Tv továbbra is közvetítene egy mérkőzést, a DigiSport szombaton kettőt, vasárnap pedig egyet. Egy bajnokit továbbadnánk földi sugárzásra valamelyik csatornának. S lenne egy összefoglaló és egy magazinműsor is a magyar élvonalról.”

Az ügyvezető szavai alapján a helyzet egyszerűnek tetszik. Vélhetően a profi klubok elfogadják majd a Digi Tv ajánlatát, az is valószínűsíthető, hogy a Sport Tv nem él opciós jogával, hiszen az új csatorna igen magasra tette a lécet.

Három év alatt összesen több mint kétmilliárd forint folyhat be a profi labdarúgásba a televíziós jogok értékesítéséből, ha a Digi Tv 2.1 milliárdos ajánlatát fogadják el.

Nem kis pénz, ugyebár...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik