Meglepetéssel indult

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2009.05.21. 22:50
Címkék

Tizenöt pontos hátrányból fordított, és általános döbbenetre győzött az Orlando Magic a Cleveland Cavaliers otthonában a Keleti főcsoport döntőjének nyitó mérkőzésén. A 107–106-os vendégsiker több szempontból is meglepetés, így nem csoda, ha a 49 pontot szerző LeBron James és csapattársai néhány perccel a lefújás után néma csöndben, szinte sokkos állapotban ücsörögtek az öltözőben. A rájátszásban eddig a vereséget nem is ismerő Cavs – két söpréssel, azaz 4–0-val masírozott az alapszakasz legjobbja a kisdöntőbe a Det-roit Pistons és az Atlanta Hawks ellen – ezúttal erős vetélytársra lelt az Orlandóban, legalábbis a párharc első ütközete erre enged következtetni. És azt sem szabad elfelejteni, hogy „James és bandája” a 2008–2009-es szezonban 46. hazai találkozóján mindössze harmadszor kapitulált.

„Ez elfogadhatatlan, és nehéz lesz feldolgozni” – bökte ki James, aki a második félidőben többször is görcsöt kapott, feltehetően azért, mert együttesének viharsebes továbbjutása miatt másfél héten keresztül csak tréningezett. Az ő teljesítményére így sem lehetett panasz, a majd’ félszáz pontja mellé hat lepattanót és nyolc gólpasszt is összeszorgoskodott, mindhiába, mert a rendkívül jól célzó – a meccsen 55, a második félidőben 59 százalékkal dobott a Magic – ellenfél fittyet hányt a statisztikákra és a papírformára, s rögtön elvette a pályaelőnyt a Clevelandtől.

„Óriási győzelmet arattunk, remekül küzdöttünk az egész mérkőzésen, és végig hittünk a sikerben” – magyarázta a bravúrt Dwight Howard, aki masszív dupla duplával (30 pont, 13 lepattanó) vette ki részét a sikerből. A győzelem másik fő letéteményese a török Hido Türkoglu volt, aki 15 pontja mellé 14 asszisztot osztott szét pompásan dobó társainak.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
12 perce

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
15 perce

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
29 perce

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
1 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
1 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik