Örültek az ezüstnek

A lovaspálya néhány pillanat alatt futópályává alakult az utolsó szám előtt, az első és a negyedik helyen álló két magyar, Marosi Ádám és Tibolya Péter együtt kocoghatott végig rajta a kombinált verseny előtti bemelegítésen. Marosinak nem sokkal később már egyedül kellett végigfutnia a háromezer méteres távot, a rajttól a célig nem volt társa – akkor előzték meg, amikor fegyverét az utolsó lövésnél elsütötte.

A táv első méterein, ahogy végigfutott a lőtér és a megtelt lelátó között – már elcsépeltük e kifejezést is, mégis le kell írnunk –, szívmelengető élményben lehetett része, lelkes buzdítás próbálta előrerepíteni. Amikor a kijárathoz ért, hogy betöltse pisztolyába az első töltényt, a lovarda másik végén akkor jelent meg az egyiptomi Omar L. Geziri. Úgy ötven méter volt közöttük a különbség, de amikor az első sorozat után távoztak a kijáraton, már csak kettő. A második sorozat után ugyanis tízméteres fórral futott ki a legjobb magyar, de addigra már másokat látott a háta mögött: a lett Denis Cherkovskist és a litván Edvinas Krungolcast, akik az ötödik, illetve a hetedik helyről eredtek a nyomába, 16, illetve 19 másodperces hátrányból. Csak átmenetileg volt egységes a balti tábor, a lett otthagyta a litvánt, és az utolsó sorozatnál már Marosival egy időben célozta a lőtáblát. Négy találatig a magyar jutott el hamarabb, de ahogy a lottóban, itt is az ötös fizet igazán jól, ez pedig Cherkovskisnak volt meg hamarabb. Marosi tíz méterről követhette. A másik két magyar, a negyedik helyről rajtoló Tibolya Péter és a tizenötödikről induló Németh Róbert a mezőny közepén küzdött, de ugyanolyan biztatást kaptak ők is, mint Marosi.

A legjobb magyar ekkor már a lovaspályán haladt előre – ló nélkül persze –, odabentről a kivetítőt nézve lehetett szurkolni neki, csak őt mutatták, már-már el is hitte mindenki, hogy valahol útközben elhagyta Cherkovskist.

Aztán befutott a közönség elé az éllovas, de piros helyett fehér mezt viselt – a lett öttusázó volt az. Ez volt a nap első és talán egyetlen csalódása a hazai publikumnak, amely az eredményhirdetésre is együtt maradt, hogy az ezüstérmes magyart ünnepelje. Már az arany elvesztésén sem bánkódtak, nem azon az elrontott utolsó lövésen múlt, inkább a futáson, a győztes 150 méteres előnnyel tudott nyerni.

„Az arany is a szemem előtt lebegett persze, de amikor a verseny közben hátranéztem, hogy kik jönnek mögöttem, láttam, hogy olyanok, akik a futásban korábban alaposan elgyepáltak – mondta Marosi Ádám. – Az alapozásnak és az edzőimnek köszönhetően viszont már szinte bárkivel felveszem a versenyt, és külön öröm, hogy sohasem tapasztalt szurkolásban lehetett részem.”